Egy kis személyes TAG

Mivel nem volt időm lakkozni és fotózni ma akkor, mikor még lett volna elég fény, így ez holnapra marad, addig is hoztam egy személyes tag-et, amit már láttam pár helyen régebben, de addig nem jutottam el, hogy ki is töltsem. Még mindig szeretem olvasgatni ezeket, hiszen a segítségükkel kicsit jobban megismerhetjük a bloggert a gép mögött. :) Illetve több helyen is szoktam látni, hogy a személyesebb bejegyzéseket igénylik az olvasók, így hát következzenek is most a kérdések és az én válaszaim azokra!

1. Van kedvenc sorozatod?
A Jóbarátok abszolút az egyik kedvencem, az összes részen bármikor ugyanúgy tudok nevetni! A Született Feleségeket is nagyon szerettem, bár a vége fele szerintem elrontottak pár dolgot, aki látta az szerintem tudja, mire gondolok. De ettől függetlenül végig szuper volt, nem az volt, hogy kínlódtam és azért néztem, hogy tudjam mi lesz a vége (mint most a HIMYM-nél, de a PLL is kezd ilyen lenni). Mostanában a Game of Thrones és a The Walking Dead a kedvenceim, de nézem még az Awkward-ot, Glee-t, Revolution-t és persze a PLL-t, HIMYM-t. A Gossip Girlt is néztem és szerettem természetesen, illetve általános iskolában a Beverly Hills 90210-re és a Hetedik Mennyországra siettem haza. :D


2. Sorolj fel 3 helyet, ahova el akarsz jutni!
Húha, tekintve, hogy legszívesebben beutaznám az egész világot, nehéz lesz csak hármat kiemelni. :) Az első Egyiptom, ez nem kérdés, gyerekkorom óta imádom azt az egész misztikumot, ami körbelengi az egyiptomi kultúrát. Írország is meseszép, nagyon szívesen bejárnám, szintén gyerekkoromban kezdtem érte lelkesedni, a koboldok és tündérek valószínűleg nagy szerepet játszottak ebben. :) Harmadikként pedig egy tengerparti helyet választanék, mert azokat imádom! Legyen Hawaii - igaz, ott óceánpart van, de megfelel az is - mert nagyon tetszik az a hangulat, ami árad belőle.


3. Melyik a legtávolabbi hely, ahol jártál?
Franciaország (Párizs) és Görögország. Csak ezért nem szerepeltek az előbbi válaszomban, mivel már eljutottam ezekre a helyekre, de egyébként bármikor újra szívesen elmennék mindkét országba, mert tele van mindkettő csodásabbnál-csodásabb helyekkel!


4. Sportolsz, sportoltál valamit?
Sajnos mostanában semmit sem mozgok, de régebben nagyon szerettem futni, versenyeken is voltam. Illetve most is szeretek, csak nem csinálom. :D Az egyetemen kipróbáltam a jógát és konditerembe is jártam egy időben, aztán itthon Rubint Rékáztam egy darabig, de végül mostanra az időhiány mellé a kedvhiány is társult, valamint a legkisebb gondjaim közé szorult a sportolás. Persze szeretnék és fogok is majd ezen változtatni. :)


5. Játszol valamilyen hangszeren?
Furulyán még megy pár dal! :D De sose tanultam más hangszeren, viszont remekül tudok improvizálni akusztikus gitárral vagy zongorával. :D


6. Kedvenc virágod?
Liliom, orchidea. De alapból szeretem szinte az összes virágot, így bármilyet is kapok, annak örülök. :)


7. Kedvenc szerencseszámod?
9, 15 és 13.


8. Szoknya vagy nadrág?
Nadrág, jobban érzem magam benne, illetve ha már szoknya, akkor inkább ruha. De persze egy-két szép szoknyának én sem tudok ellenállni. :)


9. Kedvenc parfüm?
A könnyű, friss, üde, finom, visszafogott illatokat szeretem legjobban. Bár még nincs meg nekem, de az Elie Saab parfüm is ilyen, nagyon tetszik az illata, egyértelműen a kedvencem, azok közül, amit eddig szagoltam.


10. Van kedvenc márkád?
Ha egyet kell mondanom, akkor az H&M, de stílusra a Mango és az Orsay áll talán legközelebb hozzám. Csak itt nincs Mango sajnos.


11. Magassarkú vagy lapos?
Egyértelműen a magassarkú cipők tetszenek jobban és szívesen járkálnék bennük minden nap, de egyrészt ez ellen a lában hevesen tiltakozna, másrészt jóval praktikusabb a lapos, ami egyszerre lehet kényelmes és csinos is.


12. Szoktál inni energiaitalt?
Nem és már az "illata" sem tetszik. Szénsavasok üdítők közül csak a jó öreg kólát részesítem előnyben, általában hétvégére korlátozódik le a fogyasztása nálam, illetve étteremben is ezt szeretem rendelni. :)


13. Van tetoválásod?
Nincs, bár ki tudja, lehet, hogy majd lesz egyszer, de szigorúan maximum csak egy kicsi, egyszerű (egy pici ábra vagy egy szó), valahol kevésbé látható helyen.


14. Kedven napod az évben?
A szülinapom egyre kevésbé tölt el örömmel :D szóval legyen a Karácsony :) Olyan békés és szeretetteljes.


15. Mi volt a jeled az oviban?
Margaréta (vagy százszorszép, most hirtelen meg nem mondom, miben különbözik a kettő.)


16. Kávézol?
Nem. Nagyon ritkán iszok egyet, főleg akkor, mikor fáj a fejem. Beülős helyeken is inkább forró csokit rendelek vagy ha kávét, akkor valami jó habosat-tejeset. :)


17. Tél vagy nyár?
Nyár! De a télben is vannak dolgok, amiket szeretek. :)


18. Volt már halálközeli élményed?
Nem szerencsére, balesetem sem volt még soha. Bár autó és vonat is ütött már majdnem el, de annyira nem voltak ezek vészes helyzetek számomra. :)


19. Hány gyereket szeretnél?
Kettőt talán. :) Jó lenne egy fiú is meg egy lány is. Mindenesetre ha lesz kislányom, tuti imádom majd öltöztetni :)


20. Gondolkoztál már rajta, mi legyen a nevük?
Igen, szerintem ez együtt jár azzal, mikor kislányként hercegnők szeretnénk lenni és a fehér lovas hercegről meg nagy esküvőről álmodozunk. :)


Ezek lennének az én válaszaim, remélem tetszett Nektek ez a bejegyzés! :) Töltsétek ki Ti is, akár itt a poszt alatt, hozzászólásban!

2 megjegyzés:

djkaty írta...

De jó kis tag! A képeket is nagyon jól összeválogattad. :-) Azt hiszem, mentem magamnak a linket, hogy én is kitöltsem majd :-)

Elíz írta...

Köszi, örülök, ha tetszett! :) Szuper, szívesen elolvasnám a Te válaszaidat! :)

Megjegyzés küldése