Nyereményem Mannától

Még októberben nyertem Manna játékán egy kis csomagot, amiről nem lehetett tudni semmit, így még szép, hogy extra kíváncsisággal vártam, hogy megérkezzen! Mikor megkaptam és kibontottam, nagyon örültem a látványnak, ugyanis nagyon szép lakkok lapultak benne, ráadásul 4-ből 3 Aden lakk, amit már régóta ki szeretnék próbálni, illetve még két tégelynyi körömdíszítő cukiságot is kaptam, aminek pedig azért örültem külön, mivel nekem eddig csak átlátszó köveim voltak.




Az első Aden lakk nagyon különleges, narancsos színű, tele arany csillámmal. A középső a kedvencem, hiszen egy csodás pink árnyalat, a harmadik pedig egy szép barna, amihez biztos, hogy többször is fogok nyúlni mostanában.
A Charm Limit fedőlakkja nagyon érdekes, hiszen tele van glitterekkel és szálakkal, kíváncsi leszek rá, milyen lesz felkenve.
A két kis tégely közül az egyikben mindenféle színű és formájú kövecskék kaptak helyet, a másikban pedig gumidíszek, úgy mint, gyümölcsök, sütik és hasonlók.
Nagyon tetszik minden, csupa hasznos dolgot kaptam. :) Köszönöm szépen mégegyszer Mannának! :) (Aki még nem ismerné, az mindenképpen kukkantson be a blogjára, mert gyönyörű, kreatív manikat készít!)

Nektek melyik tetszik a legjobban? Melyikkel készítsek először manikűrt? Kreatív legyen, gumigyümölcsökkel és társaival, esetleg a kövecskéket látnátok szívesebben? 

4 megjegyzés:

djkaty írta...

Gumidíszes legyen az első :-)

Aviana Rahl írta...

Nagyon szép nyeremény :) Gratulálok!

Andus írta...

Gratulálok, igazán szép nyeremények! :)

Thimmyke írta...

Gratula! Charm Limitre szavazok! :D

Megjegyzés küldése