2 év

Bizony, 2 éves lett a blog! Elképesztő, hogy repül az idő, mostanában minden napom olyan, mintha csak pár órából állna, erre most még itt van a blog szülinapja is. El se hiszem, hogy már 2 éve annak, hogy a blogvilágban tevékenykedek és hogy a mindennapjaimba beépült ez a kis kis rutin, mikor is megnyitom a blogger-t és átfutom az aznapi bejegyzéseket. Ilyenkor persze az első pillantásom mindig a saját blogomra vetem és ha látom, hogy eggyel nőtt az olvasók száma, vagy mondjuk érkezett egy megjegyzés, esetleg a legutóbbi bejegyzésnek magas volt a nézettsége, akkor még mindig ugyanaz az öröm tölt el, mint a kezdettekkor is. Hogy is ne örülnék neki, hiszen Nektek, olvasóknak írom elsősorban a blogot, ha ez nem így lenne, akkor nem is lenne publikus :) Legszívesebben minden "Kis dolgok - nagy örömök" posztba beleírnám ezeket a dolgokat! Külön öröm, hogy csak csupa kedves emberrel "találkoztam" így a blogon keresztül, tényleg öröm minden nap ide feljönni és szétnézni, mert tudom, hogy csak pozitív dolgokkal fogok itt találkozni - és most nem csak a saját blogomról beszélek, hanem azokról is, melyeket szinte naponta látogatok! Persze néha belefut az ember egy-egy szomorkásabb posztba, esetleg meglát egy negatív kommentet másnál, de jó látni, hogy ilyenkor támogatják egymást, valamint kiállnak egymásért a bloggerek és olvasók - jó egy ilyen közösséghez tartozni. :) 

2 éves a blog!

Nem szoktam statisztikákat gyűjteni, úgy érzem ehhez nem is olyan "hű de hatalmas" a blogom (és a főbb dolgokat Ti magatok is megtekinthetitek), de azért most 3 érdekesebb információt összegyűjtöttem, amit meg is osztok Veletek :)
1) A top 3 ország, ahonnan a legtöbb kattintás érkezik a blogomra Magyarország, az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország. Én nézegettem már orosz blogot és a hangsúly most a "nézegettem"-en van, mivel túl sok mindent nem értettem a képeken kívül, szóval azt hiszem hasonló lehet a helyzet egy orosz olvasó számára is az én blogomon, mindenesetre én persze csak örülök a dolognak! :D
2) A keresési kulcsszavak között immár szerepel a blog címe is, igaz, pont csak tizedikként, de én akkor is örülök annak, hogy vannak már olyanok, akik kifejezetten így keresnek rá a blogra, tehát nem máshonnan jönnek vagy más kulcsszó alapján találnak rá, hanem már ismerik és eszükbe jut valami kapcsán. :)
3) Minden idők legnépszerűbb bejegyzése a DIY Matróz karkötő volt, de szorosan mögötte ott van a Mi is az a Cruciani C? c. poszt is, ami amúgy meglepett. :) A harmadik legnépszerűbb pedig stabilan mindig is ott volt a top 3-ban, ez pedig nem más, mint a Nyári esküvő - mit vegyünk fel vendégként?, melynek személy szerint én nagyon örülök! Azt hiszen idén nyáron is összeválogatok egy nagy adagnyi ruhát, mivel e poszt újratöltött verziója szintén nagy sikernek örvendett. A dekorációs és diy posztokat is szerettétek és a nemrégiben indított Gardrób alapdarabok is szépen muzsikál, aminek szintén örülök, lesz is még belőle jó néhány rész!
Habár most úgy érzem nehéz idők várnak majd rám, és nem tudom, hogy mennyi időm és energiám marad a blogra, igyekszem majd mégis rendszeresen új bejegyzésekkel jelentkezni! Az egyik például egy nyereményjátékos poszt lesz, hiszen ezzel a blogszülinappal végleg eljött már bőven az ideje! :) 

Köszönöm, hogy olvastok és köszönök minden eddigi hozzászólást is! :* Legyen szép napotok!

20 megjegyzés:

Franciska írta...

Boldog (és még nagyon sok) blogszületésnapot :)

Unknown írta...

Gratulálok!!:)) x

Andus írta...

Boldog két évet! :) Mi is köszönjük a Te munkádat! Itt nem csak neked lehet megköszönnivalód, azért! :)

glitterfingersss írta...

Boldog Blogszülit! :)

bokorbogi93 írta...

Gratulálok! Boldog blogszülinapot! És csak így tovább! :)

mrs__kovacs írta...

Gratulálok! :]

Réka írta...

Boldog blogszülit! :)

mesy írta...

Sok sok évet kívánok még neked :) Boldog blogszülinapot! :)

Dii írta...

Boldog boldog blogszülinapot kívánok és még sok-sok évet! :))

Unknown írta...

Boldog blogszülinapot!!! :)

Elíz írta...

Köszönöm szépen Nektek csajok!!! :*
Andus: Jajj köszönöm szépen, de aranyos vagy! :)

Yvusss írta...

Boldog Blogszülinapot! : )

Zsófi írta...

Boldog szülinapot :) !

pampuska írta...

Boldog Szülinapot! :)

Anna írta...

Boldog Blogszülinapot! :) Én nagyon szeretem az oldaladat, mindig örülök, ha látom, hogy új bejegyzés van. :)

Unknown írta...

Boldog Blogszülinapot! :)))

Dalma ( : írta...

Boldog BlogSzületésnapot! :*

Elíz írta...

Köszönöm szépen mindenkinek! :)
Moon Angel: Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! :*

Nóra írta...

nagyon örülök hogy te is belevágtál a blogolásba, gratulálok a 2 évhez! :) :*

djkaty írta...

Ugyan a munka miatti lemaradás miatt csak utólag, de nagyon boldog blogszülit kívánok! <3

Megjegyzés küldése