F&F (és H&M) leárazásokon jártam...

Pár hete az F&F facebook oldalán hatalmas, piros hátteres képpel hirdették a szezonközi leárazások kezdetét. Tényleg csak az nem vehette észre, aki nem is akarta. :D Természetesen rögtön elkezdte birizgálni a fantáziámat ez a leárazás, így el is látogattam a közeli Tesco-ba és jó alaposan átnéztem a kínálatot. Persze itt jóval kisebb a választék, mint mondjuk egy budapesti üzletben és a 38-as méret is meglehetősen népszerű, de azért még így is sikerült vennem pár dolgot. 


Három hullámban szereztem be a képen látható ruhákat, először a lila és a rózsaszín basic felsőket és a fehér pulcsit vettem meg. A próbafülkébe se sokkal több darabbal vonultam be, csupán még egy-egy ujjatlan fehér és szürkés-rózsaszín blúzt vittem be, de azok annyira átlátszóak voltak, hogy hamar lemondtam róluk. Így tehát az első körben az alábbi három darab jött velem:



3.290Ft helyett 2.630Ft

1.890Ft helyett 1.320Ft


A második körben ellátogattam a kisebbik F&F-be, remélve, hogy oda kevesebben járnak (bár tudva, hogy a kínálat is jóval kisebb), s így hátha maradtak még jó cuccok. Sajnos valóban nagyon kevés leárazott holmi volt, de azért itt is felpróbáltam 3 felsőt. Az egyikért a szívem szakadt meg, mert egy csillogós, szőrös, eszméletlenül puha szürke pulcsi volt, de hát sejtettem, hogy nem lesz jó, mivel 44-es méretű volt. :( Még egy eperszínű felsőt is felpróbáltam, de fura volt az anyaga és nem is tetszett különösebben, így ott is hagytam. Végül csak egy csíkos blúzt vettem meg, amire viszont már régóta vágytam, így nagyon megörültem neki:


4.590Ft helyett 3.210Ft


Múlt héten egy séta alkalmával benéztem a Pláza-beli H&M-be, ahol bár szintén leárazások vannak, de mivel kevés cucc volt csak és azok sem igazán ragadtak meg, így nem sok időt töltöttem el ott. Viszont az épp elég volt arra, hogy azért egy dolgot mégiscsak kiszúrjak! Ez pedig egy fekete zakó volt, amire már ezer éve vágytam, de amit egyszerűen soha nem találtam, mert vagy nem tetszett, vagy nem állt jól. Persze az áruk is horribilis tud lenni, így leárazásokkor is mindig szétnéztem közöttük, de a szerencse eddig elkerült ez ügyben. Most viszont ott árválkodott ez a darab, utolsó 38-asként, mindössze 4.000Ft-ért és pont olyan volt, amilyenre mindig is vágytam. Hát persze hogy jött velem! *.* Ezek után már csak azért tértem be az F&F-be, mert útba esett, gondoltam akkor még egy utolsó pillantást vetek a leárazott ruhákra, hátha valamit kihagytam, esetleg hátha valami még csak most került ki. Hogy ott volt e ez a krémszínű nadrág már a kezdetekkor is, arra egyszerűen nem emlékszem, de most ott volt és mivel vágytam egy ilyenre, muszáj volt felpróbálnom. Mivel pont tökéletes volt, így meg is vettem, mert ennyiért máshol tuti nem találtam volna és az anyaga is valami mesés (ezt amúgy már egy másik F&F nadrágomnál is tapasztaltam):

8.990Ft helyett 4.000Ft


3.990Ft helyett 3.290Ft

Nagyon örülök minden darabnak, mert kihasználhatóak és kényelmesek, ráadásul ilyen árakon tényleg nagyon megérte mind! Tényleg csak ajánlani tudom, hogy mindenképpen látogassatok el az F&F-be, ha leárazások vannak! Egyébként egy vicces tény így a végére: bennem csak most realizálódott az, hogy a szezonközi leárazás végével a megmaradt dolgok nagy része visszakerül a polcokra teljes áron, mikor is az  utolsó köröm alkalmával láttam a fehér pulcsimat ott csüngeni az állványon - újfent - teljes áron. :)

Ti miket vettetek mostanában?

8 megjegyzés:

Timi írta...

Hű de jó dolgokat vettél! :) Olyan blézerem nekem is van, csak nekem kékbe sikerült beszerezni! :) A fehér pulóver és a világosbarna nadrág iszonyatosan tetszik, nálunk sajnos alig van választék a tescoban! :/

Unknown írta...

wow. Nagyon szépek és az áruk is igazán megfelelő! x
Bianka
http://ruhamania.blogspot.hu/

Nóra írta...

szuper vétel a blézer! :)

hkorinna írta...

A csíkos blúz álomszép! *.*

Yvusss írta...

Szuper dolgokat vettél! Mindegyik nagyon tetszik! :)

Fleur írta...

Imádom az F&F-et, a csíkos felső nagyon tetszik!

Manases Andrea írta...

A csikos bluz meg a zako a kedvencem. Hasznald egeszseggel, nagyon szep cuccok!

Thimmyke írta...

Jó dolgokat vettél. :)
A csíkos blúzt én is nézegettem, de arra jutottam, hogy tetszik-tetszik, csak máson, nem az én stílusom. :)

Megjegyzés küldése