Műsorajánló: Shopping királynők és Divatőrültek

Csak nemrégiben fedeztem fel a TLC csatornán a Divatőrültek c. műsort, mely azonnal megtetszett, s rögtön feltűnt, hogy egészen hasonlít rá a Shopping királynők, mely kis hazánkban fut. Mivel én régebben mindig szívesen néztem olyan műsorokat, melyben átalakították a résztvevőket, ezért nem is csoda, hogy az előbb említett produkciók is felkeltették az érdeklődésemet. Sőt, ezek még jobban tetszenek, mivel itt a versenyzőknek saját maguknak kell az öltözékeiket alakítaniuk, a stílusuknak és a feladatoknak megfelelően. Ezért is gondoltam arra, hogy most e két műsorról egyfajta ajánlót fogok írni Nektek: röviden ismertetem, hogy miről is szólnak pontosan, hogyan szokott lezajlani egy-egy adás, valamint a saját véleményemet is megosztom Veletek! Ha Ti is kedvelni szoktátok az ilyen típusú műsorokat vagy csak simán divat- és vásárlásrajongók vagytok, akkor mindenképpen olvassatok tovább! :)

Shopping királynők

http://www.sorozatguru.info/wp-content/uploads/2013/09/7979.w1.jpg

Tavaly szeptember végén indult, a FEM3 csatornán kezdték el adni, október végétől már a TV2-n is adásra került. A műsor lényege, hogy kiválasztanak 5, általában egészen különböző nőt, akiknek adnak egy feladatot és egy kártyát, melyen egy meghatározott összeg van. A versenyzőknek a feladatnak megfelelően kell felöltözniük a keretösszegből, mindössze 3 óra alatt. A sminket és a frizurát is maguknak kell elkészíteniük. A vásárlás helyszíne változni szokott, legtöbbször az egyik plázában (Árkád) zajlik. Volt már olyan feladat, hogy turkálókból kellett felöltözni, bár ekkor is meg volt határozva néhány bolt (legalábbis elég fura lenne, ha maguktól mind ugyanabba mentek volna be), de volt már olyan is, hogy kínaiból kellett stílusosan felöltözni, ekkor ha minden igaz az Ázsia Center-ben vásároltak a versenyzők. Mint ahogy említettem előbb a turisnál, úgy a plázánál is szerintem meg van határozva néhány bolt olykor, mert volt, amikor több versenyző is a Süel-ből öltözött fel. Egy adás egy versenyző vásárlását és választását követi végig, így heti 5 adás adja ki a komplett műsort, hiszen az 5. végén derül ki, hogy ki lett a nyertes. Ez úgy dől el, hogy a versenyzők egymást pontozzák 1-től 5-ig, majd miután mindenki végzett, Lakatos Márk, a műsor "házigazdája" is pontozza a lányokat 1-től 10-ig. A nyertes elvileg vásárlási utalványt nyer.

Nekem alapból tetszik ez az egész ötlet, izgalmas az egész, hiszen eleve ott a feladat, ami néha elég trükkös, aztán ott van még a pénz- és időkorlát is. Gyorsan kell pörögni és végiggondolni, hogy hogyan lehetne a lehető legjobban kijönni a pénzből, s közben a stílusunknak és a feladatnak megfelelően felöltözni. Viszont nézzük, hogy mik a zavaró vagy legalábbis furcsa tényezők. A versenyzők néha nagyon el vannak tájolva, érdekes látni, hogy néha pont a legszörnyűbb stílusúak a legönteltebbek. Éppen ezért a pontozás is fura tud lenni, hiszen az irigység nagy úr. Bár Márk azért a 10-es skálájával tud ezen alakítani. A narrátor csajnak nyilván megírják a szövegét, de olykor olyanokat szól be, úgy osztja a versenyzőket, hogy csak nézek. Viszont Lakatos Márk számomra kellemes csalódás volt.

Divatőrültek

http://hitz-tv.com/picture/tvshow/36289.jpg

2012 novembere óta fut a TLC csatornán. Ebben a műsorban 4 nő versenyez egymással, egy külön erre a célra kialakított üzletben. Bizony, itt nincs 3 óra, nincs 4 külön adás, hanem mindenki egyszerre szabadul be az üzletbe. 3 kör van, az elsőben mindenki részt vesz, a négytagú zsűri szabja ki a feladatot, melynek megfelelően kell felöltözni. 20 percük van a versenyzőknek, hogy összeállítsák a megfelelő szettet az üzletben fellelhető darabokból. Ez a bolt elég nagy és rengeteg ruha található benne, számos olcsóbb és drágább márkától. A versenyzők ezután felvonulnak a zsűri elé, akik egyenként értékelik a szetteket. A zsűri állandó tagja Holly Valance (tudjátok, akinek volt a "Kiss, kiss" feldolgozása :D), a többiek is általában ismeretebb emberek (ketten szintén állandó tagok), de mi aligha hallhattunk róluk eddig, hacsak valaki nem olyan hatalmas divatrajongó, hogy kívülről fújja az összes külföldi stylist és fotós nevét. :) A második körben továbbra is 4-en versenyeznek, viszont már csak 10 darabot vihetnek be a próbafülkébe és nem gondolhatják meg magukat. Ha jól emlékszem az idő is kevesebb, de ha nem, a 20 perc továbbra is necces tud lenni. Természetesen új feladatot kapnak (volt már a témák között esküvői szett vendégként, Oscar-gála afterparty, fesztivál, piknik, stb.) és ne feledjük, hogy továbbra is ugyanabban az üzletben "vásárol" egyszerre mindenki, ami szintén nehezítő tényező, hiszen ha valaki elhappolja azt, ami pont illene még a szettedhez, akkor aztán imádkozhatsz, hogy neki mégse kelljen, esetleg ha a méretedben már nincs abból, ami szintén jó lenne, akkor megint futhatod a köröket. Arra is oda kell figyelni, hogy a zsűri tanácsait figyelembe vedd. Ezután a kör után a zsűri két embert hazaküld és jöhet is a végső feladat és az összecsapás a két döntős között. A szabályok a második kör szabályai - bár volt már olyan, hogy nem volt érvényben a 10 darabos szabály - viszont itt már a lányok kapnak egy segítőt, aki a sminket és a frizurát elkészíti kérés szerint. A végső győztest természetesen a zsűri választja ki és a nyeremény az összes ruha, amit aznap a szettjeihez kiválasztott az adott versenyző.

Nekem személy szerint jobban tetszik ez a műsor. Egyszerre nehezebb, de könnyebb is :D Nagyon jó cuccok vannak az üzletben (és nem csak nagyon drágák, bár annyira nem ismerem az összes angliai márkát, illetve azokat, amik ott futnak és népszerűek, de pl. a Primark-ot is sokszor láttam már, az pedig ugye nem túl drága). A zsűri korrekt szokott lenni, szeretik, ha a versenyzők tudnak újat mutatni és azt is, ha ügyesen sajátítják el a tanácsaikat. Én azt vettem észre, hogy tényleg érdemes a stílusodnak megfelelően öltözni, mert lerí az emberről, ha csak azért aggat magára drága cuccokat, mert azokat szeretné megnyerni, de közben meg esetleg nem is tudja viselni.

Ismertétek mindkét műsort? Nézitek valamelyiket? Melyik tetszik jobban? Kedvelitek a hasonló műsorokat?

4 megjegyzés:

bettynova írta...

Én mindkettőt nézem...a magyar csajok nem tudnak sminkelni ennyi lejött, de ez nagyon :-P ... én nem érzem a rosszindulatot a versenyzők közt, sőt szerintem inkább elég pozitívan állnak egymáshoz...ez jó dolog....a külföldi változat inkább vicces szerintem, főleg ha egy-egy ruhadarabot több versenyző is kinézett magának...

Unknown írta...

Szia!
Elindítottam egy egyediségre törekvő kihívás kampányt.
Ha szeretnél részt venni akkor itt:
http://presenceblogging.wordpress.com/2014/03/07/blog-kihivas/
találhatod a kihívás szabályait.

VÁROM A JELENTKEZÉSED!

Elíz írta...

bettynova: Tényleg, el is felejtettem megemlíteni, pedig néhányan elég brutál sminket dobtak fel! :D
Nem is mindenki az és nem is olyan nagyon feltűnően nyomják a rosszmájúskodást, de azért mindig akad egy ember és általában pont az, akinek pont nem kellene beképzeltnek lennie :) pl. volt egy nő, akinek a szettje, amiben jött, finoman szólva is szörnyű volt és burkoltan, de érthető módon "levidékizte" a másikat, holott az a nő sokkal normálisabb cuccban volt :D ja és ez, aki beszólt a másiknak, úgy jött ilyen cuccban, hogy előtte volt egy olyan műsorban, amiben Lakatos Márk alakította át és adott neki tanácsokat, ehhez képest zéró maradt meg ebből az emlékezetében :)
Jaja, a múltkor meg olyan volt, hogy egyszer ketten ugyanabban a nadrágban mentek a zsűri elé, meg olyan is volt, hogy ugyanazt a maxiruhát vette fel két nő, de aztán az egyik gyorsan át tudta még cserélni :)

Manna (mannakörmök) írta...

a shopping királynőket én is nagyon szeretem. :)

Megjegyzés küldése