Manikűr ¤ Egy kis azték minta

A legutóbbi manikűrös bejegyzésem óta szerencsére nőtt valamicskét a körmöm, így végre megint készíthetek izgalmasabb lakkozásokat is. A mai bejegyzésben látható manikűr koncepciója nagyon hamar összeállt a fejemben. Nem is csoda, hiszen rég szerettem volna már hasonló körmöket készíteni! Egészen pontosan olyat, melyben egy-két körmön fekete-fehér minta van, a többin pedig krém finisű és metálos vagy glitteres, csillámos lakk. Nálam a krém finisű egy barackos-korallos szín lett, a metál/glitter összecsapásból (ezúttal) a metál került ki győztesen, s egy bronz lakkra esett a választásom, a minta pedig egy egészen kevés kis azték minta lett.


A barackos-korallos és a bronz lakk is Max Factor darab. Nagyon tetszik mindkettő, igazán csodás színük van! Előbbi egyébként nagyon trükkös, mert bár krém finisű, de tele van irtó pici csillámokkal, amiket erősebb fényben lehet csak észrevenni. Egyébként könnyű eloszlatni és felkenni, gyorsan szárad és két rétegben már tökéletesen fed. Majdnem ugyanezeket tudom elmondani a bronzról is, egyedül a csíkozódást tudom felróni neki, de hát az a legtöbb metálos lakk esetében fennáll. Illetve nem használtam alaplakkot, pedig az is segíthet az ilyen esetekben. Mindenesetre én nagyon szeretem a Max Factor lakkokat, szerintem szuper minőségűek!



A mintáknál az egyszerűségre törekedtem, nem akartam túlbonyolítani. Persze az más kérdés, hogy a nem éppen legmegfelelőbb ecsetekkel mindjárt nem olyan egyszerű, pláne bal kézzel, de végül csak sikerült összehoznom elsőre. :D Ezeket régi Lovely lakkokkal készítettem, melyek amúgy meglepően jó minőségűek még most is.



Azt kell hogy mondjam, elégedett vagyok! Nekem tetszik a végeredmény, jó nézegetni, még a minták pontatlanságai ellenére is. :) Illetve még annak ellenére is, hogy a BTGN picit elmosta itt-ott, főleg a bal kezemen, de ugye most a jobb kezemet láthatjátok, mivel a balon az egyik körmöm sajnos még rövidebb, mint a többi. Ezért egyébként a fura kéztartás (ha én azt tudnám, hogy miért képtelen úgy állni a jobb kezem a fényképezőgép előtt, mint a bal?! :D) és a nem túl precíz lakkozás, hiszen a bal kezemmel nehézkesen mennek a dolgok.

Használt lakkok:
Max Factor Glossfinity - 70 Cute Coral
Max Factor Glossfinity - 60 Midnight Bronze
Lovely Color Mania - 16 (fehér)
Lovely Color Mania - 8 (fekete)
Essence Studio Nails - Better Than Gel Nails Top Sealer

Hogy tetszik Nektek? Ki milyen lakkot/manikűrt visel most?

9 megjegyzés:

Nóra írta...

szuper *--*

Lethia írta...

nagyon jó lett! :))

mesy írta...

Nagyon jó lett! Pont illene az azték mintás kardigánomhoz :)

bokorbogi93 írta...

Nekem nagyon tetszik! :)

M. írta...

Naaaaaagyon tetszik!!!!

Manna (mannakörmök) írta...

szép. :)

Yvusss írta...

Wow, nagyon szuper lett! : )

pampuska írta...

Ez nagyon jó lett!!!! :)

Thimmyke írta...

Nagyon csini lett! :)

Megjegyzés küldése