Jöhet vagy mehet?

A blog mindig emlékeztet rá, hogy milyen gyorsan telik az idő, ugyanis a legutóbbi ilyen bejegyzés május 21-én volt, de nekem mégis úgy tűnik, mintha csak nemrég lett volna, hogy az overálokról és a körömágybőr "tetoválásokról" kérdeztelek volna Titeket. Abba már bele se merek gondolni, hogy már az év második felében járunk...inkább gyorsan mutatom is a mostani "áldozatokat"! :)

Kimonó
Mostanában a kimonók, kimonó stílusú felsők újra hódítanak, bár őszintén szólva én az itteni boltokban még csak pár darabbal futottam össze, inkább külföldi oldalakon lehet rengeteget találni (asos, sheinside, stb.). Bár lehet, hogy csak annyi a gond, hogy egyrészt itt, Szegeden elég kevés bolt van és a bennük fellelhető választék sem nevezhető valami nagynak. :)


Véleményem: Jöhet! De javarészt csak ezek a képen látható, rövid fazonúak tetszenek és azért abból se mind. Jól fel lehet dobni vele egy teljesen egyszerű sort+trikó szettet és még a leégéstől is véd nyáron, miközben nem is sülsz meg alatta, hiszen nagyon vékony anyagból készülnek általában.

Körömnyomda
Hétfőn megmutattam Nektek életem első nyomdázott mintás manikűrjét, ott is megkérdeztelek Titeket, hogy Ti hogy álltok a körömnyomdázással, de mivel ott nem igen jött erre válasz, így most gondoltam itt is kikérem a véleményeiteket. :) Szeretitek-e: miért igen vagy miért nem? Melyik márka lemezeit kedvelitek legjobban?


Véleményem: Jöhet! Nemrég még lehet, hogy a mehet kategóriába soroltam volna, de kedd óta már nagyon is, hogy a jöhet csoportba tartozik nálam! :) Az a legjobb benne, hogy gyorsan és egyszerűen lehet igazán mutatós manikűröket kreálni. Manapság pedig rengeteg, szebbnél-szebb mintával ellátott lemezt lehet találni, tehát határ a csillagos ég. Nálam például jelenleg, a körömnyomdázással kapcsolatos kívánságlistám első helyén a képen látható, görög mitológiás MoYou lemezek szerepelnek! *.*

Nos, jöhetnek vagy mehetnek?

7 megjegyzés:

Franciska írta...

Mindkettő jöhet kategória :) Bár kimonót errefelé nem láttam, de sheinside-on láttam pár szép darabot :)
A körömnyomda pedig szerintem az egyik legjobb körmös találmány :D Régebben vettem pár essence lemezt, de az nálam használhatatlan, mostanában pedig Pet'la Plate lemezekkel díszítgetek,kisebb-nagyobb sikerrel :)

Ami írta...

Hát, én a kimonókkal kapcsolatban kicsit szkeptikus vagyok... egyrészt nem tetszik, hogy kimonónak hívják, mert egyáltalán semmi köze a valódi kimonóhoz. Másrészt erősen emlékeztet a távol-keleti vékony öltöző-hálóingekre, ami eléggé pizsama-feelinges nálam.
A körömnyomda az jöhet:)

Eleni írta...

Mindkettő jöhet, egy Japán mániás lánynak mint én, a kimonó kötelező, sőt egyszer egy hagyományos japán kimonót is felvennék. A nyomda paletták szerelmese lettem ^_^

djkaty írta...

Mindkettő jöhet, hiszen a nyomdázással csodás manikat lehet alkotni, ez a blúzszerű akármi pedig remek választás nyárra, főleg, ha nem gyűrődős anyag, és így megmenthet az esti hűvösebb levegő miatti megfázástól :-)

djkaty írta...

*merthogy addig a táskában várhat a sorára :-D Ezért fontos a gyűrődésmentesség.

bokorbogi93 írta...

A kimonókat én nem csípem, de a körömnyomdát annál inkább. :D

Anna írta...

Nekem is tetszenek a kimonók. :) A körömnyomda is klassz dolog, de nekem nincs hozzá türelmem. :D

Megjegyzés küldése