Teszt és Manikűr ¤ Pet'La Plate körömnyomdalemez

Június elején mutattam Nektek, hogy én is lehetőséget kaptam egy Pet'la Plate körömnyomdalemez kipróbálására, de csak most jutottam el oda, hogy végre kipróbálhassam. Eddig csupán egyetlenegyszer próbálkoztam meg vele, az is jó régen volt már. Egy Essence készletet szereztem be e célra és emlékszem mennyire izgatottan vártam, hogy kipróbálhassam. A lemezen mindössze 9 pici minta volt, kis virágokkal próbálkoztam először. Nos, egy szánalmas, hiányos és halvány minta lett a próbálkozásom eredménye. Ezután a tollas mélyedésbe vetettem a bizalmamat, de az eredmény még szomorúbb lett: a pecsételőn nyoma sem volt a mintának. Ezután a maradék mintákkal is megpróbálkoztam, különböző lakkokkal is, de hiába, így félreraktam a készletet, gondolván, hogy én vagyok a béna. Ma viszont megnyugodhattam teljes mértékben, ugyanis bebizonyosodott, hogy nem velem volt a baj - mondjuk ebben már anno is megerősített néhány vélemény az Essence készletével kapcsolatban. De akkor is ma jött el a végleges megkönnyebbülés pillanata, mikor is a pecsételőt felemelve az álomszépen kirajzolódó minta köszönt vissza róla!


Bár összehasonlítási alapom nincs, azt a bizonyos Essence lemezt leszámítva, de azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy a Pet'la Plate lemezek elsőrangúak! Pedig bevallom féltem kicsit, hiszen ugye szörnyű emlékeim voltak a nyomdázással kapcsolatban, de szerencsére amint lehúztam a felesleges lakkot a lemezről és ahogy felvettem a mintát, máris láttam, hogy ebből már csak jó sülhet ki - vagy ha nem, akkor tényleg én vagyok a béna.



Amint kezembe kaptam ezt a Wishes lemezt, rögtön tudtam, hogy a pálmalevélre hasonlító mintát szeretném először viszontlátni a körmeimen. De a többi minta is mind tetszik, melyek között van magassarkús, cicaszemes, paradicsomkonzerves, csipkés és így tovább. Az összes minta nagyon mély, így tényleg csak az olyan dolgok akadályozhatnak meg egy olyan zöldfülűt - mint amilyen én is vagyok - egy szép, nyomdázott manikűr elkészítésében, hogy például rossz lakkot választunk a nyomdázáshoz (amelyik egy rétegben alig fed, az valószínűleg gyenge lesz mintaként is) vagy hogy az esetegesen lefelé görbülő körmeinkről elfeledkezünk és ez már csak akkor jut újra eszünkbe, mikor görgetni kezdjük rajta a pecsételőt. Nálam mindkettő bekövetkezett, de úgy voltam vele, hogy nem mosom le, hanem inkább megmutatom Nektek életem első nyomdázott mintás manikűrjét!




A fehér lakkom a végét járja, kicsit nyúlós lett az állaga, 3-3 réteg kellett belőle és sokat kellett várni a száradásra (már csak ezért sem volt kedvem lemosni és újrakezdeni :D). Egy régi, sötétzöld Essence lakkot választottam a mintához és ugyanez a szín ment a mutató- és hüvelykujjamra is. A kisujjamra pedig szintén fehér került, majd ebbe nyomkodtam bele sok-sok sötétzöld gyöngyöcskét is - jut eszembe, még kaviáros manikűr sem volt soha a blogon! Mivel a sötétzöld körmeimet túl csupasznak találtam, glitteres lakkokban pedig meglehetősen hiányt szenvedek, ezért rájuk pöttyintettem 3-3 minivirágocskát és a közepükbe 1-1 ezüstfehér gyöngyöcskét tettem.




Van még hová fejlődnöm és már tudom, hogy legközelebb mit fogok másképp csinálni, de azért ez a kis manikűr egészen tetszik most nekem - szerintem azért, mert első próbálkozás és mégsem lett gyalázatos. :D A lemezzel pedig nagyon elégedett vagyok, igazából már csak ezért sem kezdtem elölről a nyomdázást, hogy láthassátok, nem csak a levegőbe beszélek mikor azt mondom, hogy nagyon könnyen megy vele a nyomdázás még egy abszolút kezdőnek is! Köszönöm Petrának ezúton is! És azt is köszönöm, hogy meghozta a rég (és gyorsan) elveszett kedvemet a körömnyomdázáshoz! :)
Ha Nektek is megjött a kedvetek a körömnyomdázáshoz, akkor csak ajánlani tudom a Pet'la Plate lemezeket! ITT tudtok nézelődni és vásárolni, de a facebook oldalukat is érdemes követni a friss infókért, képekért!

Használt lakkok:
Lovely Color Mania -  16 (fehér)
Essence Colour&Go - 54 Trust In Fashion
Essence Studio Nails - Better Than Gel Nails Top Sealer

Ti szeretitek a nyomdázott manikűröket? Ki próbált már Pet'la Plate lemezt? Erről a lemezről melyik minta tetszik Nektek legjobban?

2 megjegyzés:

Nóra írta...

de jó lett,nagyon tetszik! :)

Elíz írta...

Köszönöm szépen Nektek! :)

Megjegyzés küldése