Manikűrvadász szülinapi különkiadás II.

Bizony-bizony, már a második szülinapját ünnepli a Manikűrvadász! Az IsaBella által megálmodott "játék" népszerűsége jóformán töretlen már az indulása óta, s mint jól tudjátok már szerintem, én is nagy rajongója vagyok. Nem hiába küzdöttem be magam azokra a fordulókra is, melyek jelentkezéséről lemaradtam! :P Így mindössze csak a legeslegelsőt hagytam ki, de hát a lényeg, hogy a többin részt vettem, s ami még fontosabb, hogy most, a második szülinapi fordulón is levadásztam egy manikűrt!
Ezúttal nem a megszokott módon zajlott a vadászat, hanem akárcsak az első szülinap alkalmával, úgy most is külföldi blogokról kellett szemezgetnünk. Persze nem csak úgy vaktában: be kellett küldeni ismert vagy egyszerűen csak ügyesen lakkozni tudó külföldi bloggerinák blogjainak a címeit, majd Bella ezek közül sorsolt mindenkinek egy párt. A továbbiakban pedig minden a szokásos módon történt, azaz ki kellett választani egy tetszőleges manikűrt és azt újra kellett alkotnunk, lehetőleg minimális változtatással.
Az én párom Laura Merino lett, aki az Instagramra tölti fel szépséges lakkozásait. "Sajnos" neki jó hosszú körmei vannak és az extrémebb díszeket és lakkozásokat sem veti meg, így sok manikűrt már alapból ki kellett zárnom, de azért még így is volt miből válogatnom! Hamar meg is találtam azt, amelyiket aztán - szinte teljesen ugyanabban a formában - én is elkészítettem!
Az eredeti manikűr:


És az én változatom:





Újfent rá kellett döbbennem, hogy a waterfall technika nagyon ötletes, egyszerű és szuper jól tud mutatni! Bár tartozom egy vallomással: mikor még csak az ezüst és menta volt felkenve a körmeimre, sokkal jobban tetszett a manikűröm magamnak. :$ A harmadik szín lehetett volna pinkesebb és néhol túl hosszúra húztam a csíkokat vele, de egyefene, azért most így is elégedett vagyok vele többnyire. :)

Használt lakkok:
Rita Ora for Rimmel - 703 White Hot Love
Essence Colour&Go - 80 Icy Princess
NYC In a New York Color Minute - 300 Spring Tulip
MUA - Pistachio Icecream
Essence Studio Nails Better Than Gel Nails Top Sealer

Hogy tetszik Nektek? Ismertétek már Laurát? Kik a kedvenc külföldi bloggereitek?
 
Nézzétek meg a többiek munkáját is!
 

25 megjegyzés:

Noémi Somogyi írta...

Nekem nagyon tetszik! Szépséges! :)

Nikkii írta...

Nagyon mutatós lett :)

Kati írta...

Szép lett! :)

PetraToldi írta...

Annyira jól néz ki ez a minta a körmeiden és nagyon tetszik a színvilága:))

Emese Bráder-Darai írta...

Nagyon tetszik!

Vattacukor írta...

Aww ez nagyon dögös lett! Én is kipróbálom egyszer!

Erina írta...

Ez nagyon dekoratív lett, ügyes vagy! :)

FranCiiska írta...

Olyan, mintha színes lángok lennének, nagyon jól néz ki!

PAncsi írta...

Nagyon szép lett! :)

Fanni írta...

Nagyon jól sikerült, szép lett.Ügyes vagy:)

missmacskusz írta...

Ez nagyon-nagyon jó lett! :)

Azrail írta...

Nagyon szép:)

bandita írta...

Nagyon tetszik! :)

Manna (mannakörmök) írta...

nagyon jó. :)

Megaera írta...

Nagyon jó lett, imádom a színeit :)

zizitim írta...

Szép lett, tényleg jó kis technika ez! :)

Glitterfinger Lexa írta...

Jó megoldottad, bár lehet nekem is jobban tetszett volna pink nélkül.

bokorbogi93 (Bogi kuckója) írta...

Ez szuper lett! Ki kell én is próbáljam.

Réka írta...

Szép lett, nagyon jól mutat fehér alapon a 'vízesés'

bree írta...

szép lett : )) szeretem ezt a technikát mert olyan mutatós

Moon Angel írta...

Nagyon szépséges lett. :) Olyan télies! :)

Castia írta...

Nagyon szép lett, ki kell próbálnom a waterfallt nekem is végre. :)

Nóra írta...

nagyon tetszik! :)

Ági - Niceties in my life blog írta...

Nagyon szép lett! :)

You You írta...

Szép lett, olyan kellemes színvilága van! :)

Megjegyzés küldése