Manikűrvadász 16. forduló

Rendhagyó módon a mostani, 16. fordulót a Manikűrvadász kitalálója, Bella vezényelte le. Szerintem már nincs olyan ember itt a blogos szférában, aki ne ismerné ezt a kezdeményezést, de azért itt megtalálhattok minden tudnivalót róla.


Én mindig izgatottan várom a párok kihirdetését, mert szuper elkezdeni kutakodni a párunk blogján egy jó kis manikűr után, de azt is jó megtudni, hogy ki fog tőlünk választani, s így elgondolkodni rajta, hogy vajon melyik manit fogja majd újraalkotni.
Ezúttal Banditát sorsolta ki a gép páromul, aki a Krémmánia felületén osztja meg az olvasóközönséggel a manikűrjeit, melyek többsége csillogó műalkotás. Habár úgy érzem illett volna egy ilyet választanom, de egyszerűen már a vadászatom legelején belebotlottam abba, amelyiktől aztán nem tudtam elszakadni. Ez pedig nem más, mint ez a továbbgondolt francia lakkozás.
Az eredeti manikűr:


És az én változatom:





Már Bandita sem éppen egy klasszikus francia manikűrt festett meg, hát még akkor én! :D Úgy indult a dolog, hogy felkentem a Cosmo mellé csomagolt Essence lakkomat - melyet már rég ki akartam próbálni - azonban csak miután megszáradt, döbbentem rá, hogy ez bizony elég sötét. Gondoltam attól még jó lesz, hiszen amúgy is javallott kicsit változtatni az újraalkotás során, így én már ezt az alapszínnél megléptem. Aztán gyorsan jött a következő módosítás, mivel hogy rájöttem, ezzel a fehér lakkommal biztosan nem fogok tudni szép körömvégeket festeni. Ezért egyből a pontozómért nyúltam. És ekkor jött képbe az utolsó módosítás, miszerint inkább kevesebb fehér pöttyel fogok dolgozni és a Banditánál látható rózsaszín pöttyöket én elcsúsztatva teszem majd fel, méghozzá egy másik színnel. Így jött létre a képen látható manikűr, amivel kapcsolatban eléggé vegyesek az érzéseim. :D

Használt lakkok:
Essence The Gel Nail Polish - 13 Forgive Me
Rita Ora for Rimmel - 703 White Hot Love
Essence Colour&Go - 110 Modern Romance
Essence Studio Nails Better Than Gel Nails Top Sealer

Hogy tetszik az én változatom?

Nézzétek meg a többiek munkáját is!

14 megjegyzés:

Tóth-Somogyi Noémi írta...

Nagyon kis aranyos! :)

Dóri (nail-maniacs) írta...

Kellemesek a színek!

M. írta...

Nagyon szép lett, cukik a pöttyök. :)

Erina írta...

Ó, minkettő imádnivaló! :))

P.Barbi írta...

Imádom a pöttyös manikat, nagyon cuki lett :)

bandita írta...

Ne legyenek vegyes érzelmeid az újragondolt verzióddal kapcsolatban, mert bizony, egy régi manikűröm volt ez a pötyike, a kezdeti időszakból, és bizony, nagyon ráfért már az újrafazonírozás! :)
Nagyon tetszenek az élénkebb, játékos színeid, és szinte kedvet kaptam hozzá, hogy újra előszedjem a pontozót! :)
Szívmelengető érzés látni a manikűrödet, köszönöm!

Eleni írta...

Nagyon tetszik ^_^

Anna írta...

Nagyon tetszik! :)

Elíz írta...

Köszönöm mindenkinek! :*
Bandita: Köszönöm szépen, aranyos vagy! Örülök, ha tetszik Neked, ez a legjobb dicséret, amit csak kaphatok rá! :)

Unknown írta...

Nagyon tetszik az alapszín és a manikűr is aranyos:)

DoRcY írta...

Szerintem nagyon szép lett, banditáé is csodás! :)

Thimmyke írta...

Cukika lett. :)

Thimmyke írta...

Ezt a manikűrt egyébként én is nézegettem, amikor Banditától vadásztam. :3

bree írta...

szép tavaszi mani lett : ))

Megjegyzés küldése