Bár nagyon örülök annak, hogy tiszta kék az ég és egy darab felhő sincs rajta, de mégsem felhőtlen (haha) az örömöm, ugyanis így lehetetlenség értelmesen lefotóznom a körmeimet. Pedig most egy cuki, puzzle-ös manikűrt alkottam, ami élőben annyival aranyosabb, mint a képen! No igen és a másik, hogy a megszokott sok-sok kép helyett örülhetek, hogy egy darab értelmesebbet sikerül készítenem.
A puzzle körmök régóta a listámon van, gondoltam miért ne próbálkoznék meg vele most. Az egyszerűbb elkészítéséhez mindössze cellux kell a lakkokon kívül, míg a bonyolultabbhoz díszítőszalag és vékonyszőrű ecset. Az előbbit akartam elkészíteni, de miután a cellux felszedte a lakkot, mégis inkább a második verzió mellett döntöttem. A különbség a kontúrozás, ugyanis a szalagnál ott marad egy-egy vékony csík a puzzle darabkák mellett és így azok nem fognak összeérni. Én egy sötét- és egy halványlila lakkot választottam, míg kontúrnak feketét használtam. Választhattam volna nyáriasabb színeket is, de úgyse ez volt az utolsó próbálkozásom ezzel a manival, szóval majd legközelebb!
Ti készítettetek már puzzle körmöket? Hogy tetszik Nektek?
18 megjegyzés:
Nekem nagyon bejön :) Csinálhatnál róla egy step by step-et :)
Hjaaj, ez nagyon aranyos lett, a színválasztás is nagyon tetszik! :)
Jaj, ez nagyon jó lett! :)
Én is gondolkodom rajta, hogy meg kéne csinálni, de még nem találtam ki hogyan. :D
Nagyon tetszenek a puzzle körmök :)
Nagyon jól néz ki! :)
de jóóó :D tetszik:)
Hú nekem is már régóta rajta van a listán, de még sosem álltam neki :S
Nagyon jó lett! :]
tetszik nagyon! wow! lehetne róla jaja step by step!
Fúúú ez nagyon jó. Nagyon ügyes vagy. :) :) :
Oké, akkor lesz mindkét verzióról step by step! :)
Csak nem túl nyáriasak sajnos :P
Köszönöm! Lesz róla step by step! :)
Köszönöm szépen lányok! :) Akkor hamarosan lesz egy step by step bejegyzés mindkét elkészítési módjáról! :)
Dejóóóó,nagyon tetszik! :)
én is örülnék egy step by step posztnak^^
www.laurenkoromlakkgyujtemenye.blogspot.com
tyű de jó lett!:)
nagyon cuki lett. :))
Ez hiper-szuper jó lett! =)
Megjegyzés küldése