Hoztam egy egyszerű kis tutorialt a múltkori puzzle körmeimhez! Több módon is el lehet készíteni ezt a manikűrt, én most a legegyszerűbbet mutatom meg, ugyanis a kontúros verzió szerintem azért bonyolultabb, ill. nekem ennél a változatnál sokkal jobban tetszik a végeredmény. Az elkészítéséhez csupán alap- és fedőlakk, továbbá két eltérő színű lakk és egy pontozó szükséges.
1. lépés: az alaplakk száradása után kenjük fel az egyik választott színt. Nálam ez most a NYC 253-as Mint Macaroon nevezetű lakkja volt (ami sajnos beburékosodott kissé).
2. lépés: vágjunk ki celluxból két kis téglalapot, majd ragasszuk fel a körmünkre úgy, hogy középen éppen összeérjen a sarkuk. Próbáljuk minél egyenesebben elvágni és felhelyezni - egyenesebben, mint ahogy nekem most sikerült. :D
3. lépés: kenjük fel a másik színt az üresen maradt helyekre. Itt csak utólag tűnt fel, hogy egy réteg nem volt elég az Essence 67-es Just Shout színéből, mert így még sajnos a zöld "áttűnt" alatta.
4. lépés: rögtön a felkenés után távolítsuk el óvatosan a celluxokat (ha szükséges korrigálhatunk egy vékony ecsettel).
5. lépés: a pontozóval pöttyintsünk mindkét színből kettő-kettő pöttyöt a
képen látható módon és máris megkapjuk a puzzle darabkáinkat! A második színbe ne közvetlenül azután tegyük a pontot, hogy lehúztuk a celluxot, hanem várjunk kicsit, így nem fog összemosódni a két szín.
6. lépés: kenjük fel a fedőlakkot; ennél a manikűrnél erre különösen
nagy szükség van, mivel meglehetősen egyenetlen lesz a végére a felület, s csak így lesz igazán szép a végeredmény!
A kontúros verzió annyiban tér el, hogy az alapszín felkenése után díszítőszalaggal kell felosztani négy részre a körmünket, majd kitölteni tetszőlegesen az így kapott helyeket a másik lakkal (pozitívum viszont, hogy így sokkal könnyebb 4 eltérő színnel elkészíteni a manit). Ezután rögtön el kell távolítani a szalagokat. A pöttyök elhelyezése után pedig a szalag nyomát egy vékony ecsettel végig kell festeni, ill. a pöttyöket is be kell keríteni, ezért nehezebb ez a verzió, hiszen nagyon oda kell figyelni, hogy szép kerekek maradjanak a pöttyöcskék.
Remélem, hogy tetszett Nektek ez a poszt és hogy majd hasznát fogjátok/tudjátok venni ennek a tutorialnak, ha úgy döntötök, elkészítitek ezt a manikűrt! :)
10 megjegyzés:
Köszi a tutorialt, jól követhető, érthető, és megnyugodtam, hogy nem olyan nehéz ez a manikűr :) Hétvégén neki is állok próbálkozni vele :)
jó ötlet, köszi :)
szuperjó! :)
nagyon tetszik, szuper ötlet :)
Tök jó most már nekem is rá kéne szánnom magam... :]
wow, szerintem kipróbálom ^^
www.laurenkoromlakkgyujtemenye.blogspot.com
Egyedül csak egy nehezen száradó lakk okozhat gondot! :)
Köszi lányok, örülök, hogy tetszik! :)
Köszi. Mindjárt ki is próbálom :D
Nagyon szupi! Egyszer tuti kipróbálom. =)
Megjegyzés küldése