A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fonott. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fonott. Összes bejegyzés megjelenítése

DIY ¤ Fonott gyöngyös nyaklánc

Emlékeztek még az ebben a bejegyzésben mutatott rejtélyes csomagocskákra? Most végre megtudhatjátok, hogy mik is lapultak bennük! :D
Nem terveztem, hogy ilyen sokáig fogom halogatni ezt a bejegyzést, csak hát sok egyéb dolog közbeszólt. Például az, hogy elsőre kevesebb gyöngyöt rendeltem, mint kellett volna, így majd' 1 újabb hónapot kellett várnom a következő adagra. Aztán meg mire megjött, már az egyetem miatt idegeskedtem javában, így nem volt sok kedvem megcsinálni, elpakoltam hát az egyik fiók mélyére a kellékeket. De most végre eljutottam odáig, hogy kedvem és időm is volt ahhoz, hogy elkészítsem ezt a nyakláncot!


Kellékek a nyaklánchoz:
- gyöngyök (a mennyiség a gyöngyök méretétől függ, én 336db-ot használtam fel)
- 6db gyöngyzáró
- 4db szerelőkarika
- lánc
- 2m nagyon vékony drót (vagy vékony, de nagyon erős fonal)

Eszközök az elkészítéséhez:
- olló
- fogó

Lépésről-lépésre:
Először is vágjuk fel 6 darabra a drótot/fonalat. Én 30 cm-es darabokat vágtam, de csak azért kellenek ekkora darabok, hogy biztonságosan tudjunk majd csomókat kötni a végükre. El is kezdhetjük felfűzni a gyöngyöket. Nekem egy szálra 56 gyöngy jutott. Óvatosan tegyétek majd félre a kész szálakat, nehogy leguruljanak róluk a nagy gonddal felfűzött gyöngyök. :)


Ha kész van két szál, akkor az azonos végen lévő két drót/fonalvéget bújtassátok át egy gyöngyzárón, kössetek rá egy csomót, majd igazítsátok a zár közepébe. Ezután pedig a fogóval alaposan zárjátok össze, a kilógó drótot/fonalat pedig óvatosan csippentsétek le egy ollóval.


Ha készen vagytok mind a 6 gyöngyzáróval, akkor hármat bújtassatok át egy szerelőkarikán, majd jó alaposan zárjátok össze a karikát.


Jöhet is a fonás! Az egyszerűbb végrehajtáshoz én cellux-szal rögzítettem az egyik végét, így nem mozdult el közben.


Ha készen vagyunk a fonással, akkor már csak arra kell figyelni, hogy a gyöngyzárókat a helyes sorrendben bújtassuk át a szerelőkarikán, így nem fog szétjönni a fonás. Már csak a lánc végeit kell a szerelőkarikákon átbújtatni. Én előbb még egy szerelőkarikát hozzákapcsoltam a másikhoz, majd ehhez rögzítettem a láncot. Mivel elég hosszú ahhoz a láncom, hogy átférjen rajta a fejem, így kihagytam a kapocs felszerelését, de még nem zártam ki, hogy rövidebbre veszem majd, akkor pedig kénytelen leszek szétszedni a láncot és hozzáadni egy kapcsot is, de ez még a jövő zenéje. Most inkább lássuk a kész nyakláncot! :)



Nekem tetszik a végeredmény, ami ráadásul klasszisokkal olcsóbban jött ki, mint azok a társai, melyeket a boltokban lehet kapni! Ráadásul az elkészítése se tartott sokáig. S mivel még rengeteg alapanyagom maradt, (hiszen minimum 100 db-ot kaptam mindenből 200Ft-okért), így azt hiszem a közeljövőben is számíthattok majd diy ékszeres bejegyzésekre. :)

Hogy tetszik Nektek? Készítettetek már hasonlót?

Manikűr ¤ Fonott technika második felvonás

Emlékeztek még erre a manikűrre? Már akkor is megjegyeztem, hogy biztosan nem ez lesz az utolsó próbálkozásom a fonott körmökkel. Mikor pedig a Rimmel nemrégiben játékot hirdetett a facebook oldalán, végleg eldőlt, hogy ismét eljött az ideje nálam ennek a technikának!
A játék lényege az volt, hogy egy Rimmel körömlakkokkal készített, mintás manikűrt kellett beküldeni. Nekem csak 3 db ilyen lakkom van, ráadásul azok sem éppen a legjobban passzolnak egymáshoz - legalábbis szerintem. Nevezetesen egy mikrocsillámokkal teletömött piros és a két, itthon kapható Space Dust (lila és nude) lakkról van szó. Mikor gondolkodni kezdtem azon, hogy a 3-ból melyikeket párosítsam össze és egyáltalán, milyen mintás manikűrt készítsek velük, egyszerre csak beugrott a fonott technika. Mivel a piros és a nude elég jól nézett ki egymás mellett, így hamar eldöntöttem, hogy akkor ezt fogom elkészíteni, csupán kellett még egy harmadik, semleges szín, ami egy igen gyors döntés eredményeként a fehér lett.



Míg legutóbb csak a gyűrűsujjamat díszítettem, ezúttal már a többi körmöm is kapott egy-egy pici "fonatot", illetve a gyűrűsujjamon is igyekeztem vastagabb húzásokkal dolgozni, mert emlékeztem még, hogy azért nem volt vicces a múltkor az a rengeteg réteg. Így már sokkal kevesebb ideig tartott elkészülni vele, mégis ugyanúgy, sőt, talán még jobban is tetszik a végeredmény!



Egyébként kicsit sajnálom, hogy így tudok ódzkodni a piros szín viselésétől, mert nagyon szép árnyalatai vannak és remekül tud mutatni számos másik színnel. De hát sokkal szívesebben nyúlok pinkek, kékek, zöldeskékek, barackok és még sok másik szín után, úgy hogy érthető, ha már a látómezőmbe is nehéz bekerülnie a pirosnak és árnyalatainak. :)



Nem a legpontosabb lakkozásom lett, legalábbis így utólag, a képeken nagyon kiütköznek a hibák, mint például a piros átlátszósága, pedig az élőben egyáltalán nem látszódott. Illetve persze a körömágybőröm is csak a képeken tud ennyire randának látszani, de ezt most nézzétek el nekem, ha legközelebb is ilyen lesz, ígérem, kikozmetikázom majd utólag a képekről. :) Viszont összességében azt kell hogy mondjam, nekem tetszett ez a manikűr, jó volt viselni - még a hibáival együtt is!

Használt lakkok:
Rimmel Salon Pro - 325 Hot Gossip
Rimmel Space Dust - 003 Aurora
Lovely Color Mania - 16 (fehér)

Hogy tetszik Nektek? Ti próbálkoztatok már ezzel a technikával? Ki milyen lakkot/manikűrt visel most?

Fonott pasztell körmök

Ezt a technikát már rég ki szerettem volna próbálni, de mivel ehhez hosszabb körmök szükségesek és némi időt is igényel, ezért valahogy mindig elfelejtődött. Most azonban a körmeim hosszúsága ideális hozzá (csattanó a bejegyzés végén ;D), így mikor azon gondolkodtam, hogy hogyan is dobhatnám fel a sima, pasztell manikűrömet, egyből beugrott, hogy ez a fonott technika tökéletes lenne hozzá!
Két réteg halványlila réteggel kezdtem, majd a gyűrűsujjamon nekikezdtem a "fonásnak". Mindig meg kell várni, hogy teljesen megszáradjon az előző csík, különben felszedheti a következő, ill. ugyanez vonatkozik arra is, ha még egyszer át szeretnénk menni az adott csíkon, hogy ne látszódjon át az alatta lévő. Ahogy egyre több réteg kerül egymásra, úgy fog egyre nehezebben száradni, ezt úgy kerülhetjük el, ha nem ilyen vékony fonást készítünk, mint ahogy én tettem most.


Egy réteg BTGN fedőlakkal még fixáltam az eredményt, ez abban is segít, hogy egyenletesebb legyen a mani, hiszen a végére már nem is tudom hány réteg lakk került egymásra. Viszont picit elmosta a csíkokat, pedig akkorra már megszáradtak, vagyis hát ezek szerint mégsem teljesen. A képek szörnyűek lettek, vagy túl erősen sütött rá a nap (aminek amúgy örülök, csak hát fotózni nehéz így itt a lakásban) vagy túl kevés fény volt. Viszont mikor láttam hogy sikerültek, már nem tudtam újakat készíteni, mert búcsút mondtam a gyűrűsujjam körmének egy részétől, amit fogalmam sincs hogy hogyan, de sikerült levágnom egy késsel. :D Szóval bár biztosan nem utoljára készítettem ilyen körömet, de az is biztos, hogy nem a közeljövőben fog újra sor kerülni rá.



Bár nem élvezhettem túl sokáig, de mindenesetre nekem nagyon tetszik ez a technika. Egyáltalán nem bonyolult, picit időigényes, de megéri, mivel nagyon mutatós a végeredmény. 

Használt lakkok:
Essence Colour&Go - 42 Dress For A Moment
NYC Expert Nail Polish - 253 Mint Macaroon
Essence Marble Mania - 03 Silver Twister
Essence Studio Nails - Better Than Gel Nails Top Sealer

Ti készítettek már ilyen manikűrt? Tetszik Nektek? Ki milyen lakkot/manikűrt visel most?