A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ruha. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ruha. Összes bejegyzés megjelenítése

3. felvonás: Nyári esküvő - mit vegyünk fel vendégként?

Máig az egyik legolvasottabb bejegyzésem a "Nyári esküvő - Mit vegyünk fel vendégként?" c. posztom, melyet majdnem pontosan két éve írtam. A nagy sikerén felbuzdulva 2013-ban is volt egy ilyen bejegyzésem, melyre szintén nagyon sokan kattintanak még manapság is. Így aztán most harmadjára is fogtam magam és összegyűjtöttem sok-sok szépséges ruhát, melyet bátran ajánlok mindenkinek, aki idén nyáron esküvőre hivatalos!
Ezúttal is szinte csupa olyan ruhát válogattam össze, melyek amellett, hogy megállják a helyüket egy nyári esküvőn, még sok más alkalomra is felvehetők, így aztán nem kell eldugni a szekrénybe és várni a következő alkalomra, hogy viselhessük. S bár ezúttal is csak a ruhákra koncentráltam, de aki jobban érzi magát egy szoknyában/nadrágban + blúzban, az nyugodtan viselhet ilyen kombót is, csupán arra kell figyelni, hogy harmonikus, illetve ne túl "ballagásos" legyen az összhatás.
Mivel minden figyelmbe veendő dolgot leírtam már a korábbi posztokban, ezért gyorsan csak a főszabályok ismételjük át, melyeket szerintem mindenképpen érdemes betartani:
- A fehéret felejtsük el! Legfeljebb mintában köszönhet vissza, de ott se domináljon!
- Hanyagoljuk a feketét! Elvégre két ember szerelmét ünnepeljük, nyár van és a kisfeketét amúgy is még rengeteg másik alkalomra felkaphatjuk majd. Ha valaki az alakja miatt aggódik, akkor is van más megoldás, például egy megfelelő szabású sötétkék ruha, ügyesen megválasztott kiegészítőkkel! Ha mindenképpen valamelyik ruhadarabunk feketében pompázik, akkor legalább a másik legyen valamilyen nagyon élénk, vidám szín! Mintás ruha esetében természetesen megengedett a fekete, de itt is ügyeljünk arra, hogy ne ez domináljon!
- A menyecskeruha színéről érdeklődjünk előre, s ezt a színt aztán felejtsük el, ha pedig nem áll módunkban megkérdezni, akkor a piros színt hanyagoljuk, mert a hagyomány szerint a menyecskeruha piros színű.
- Törekedjünk a kényelemre, hiszen egy esküvő és a lagzi majd' egy napos program.
- Tartsuk tiszteletben, hogy ez a menyasszony nagy napja, ne most érezzünk késztetést a köldökig kivágott vagy az éppen csak a popsit takaró ruhák viseléséhez, de a szorosan a testre tapadó darabokat is tegyük inkább félre a nyári bulikra.
Most pedig mutatom azokat a ruhákat, amiket én személy szerint szívesen viselnék - és nem csak az esküvőn, hanem utána is bármikor! 

Mango














Orsay




Tally Weijl




Bershka





     
Mint láthatjátok én még mindig az egyszínű, egyszerűbb szabású ruhákat preferálom. Ezekhez bátrabban lehet feltűnőbb kiegészítőket is választani, ám mégsem lesz az összhatás túlzó, közönséges vagy hivalkodó. Amiket én még ajánlok viselésre, azok a nagy visszatérő overálok, csodás darabokat lehet találni! A szoknya+blúz párosításokról pedig szívesen hozok akár inspirációs, akár általam összeállított szettekről egy bejegyzést!

Megy valaki közületek esküvőre a nyáron? Mit vesztek fel? Ezek közül melyiket vennétek fel?

Személyes ¤ Gardrób Mustra

Ezer éve adós vagyok már ezzel a bejegyzéssel, mivel még február végén invitált meg Nóri egy kis gardrób mustrára. Szerintem rajtam kívül már mindenki rég betekintést engedett a saját gardróbjának egy kis részébe, most viszont "jobb későn, mint soha" alapon én is megmutatok néhány darabot a ruhatáramból! Remélem azért még most is ugyanolyan izgalmasnak fogjátok találni, mint mikor a tél végén-tavasz elején végigsöpört a blogokon :)


Alaposan át kellett gondolom, hogy melyek azok a ruhadarabjaim, amelyek a legjobban megfelelnek ezeknek a kitételeknek, de végül sikerült összeszednem őket. Egyébként a szekrényem áttúrása során találtam néhány olyan darabot, amit szinte már el is felejtettem. :D De most lássuk is a mai poszt főszereplőit!


Nehéz volt egy megfelelő darabot találnom, ugyanis a legtöbb ilyen már kiselejtezésre került. Azért még persze akadnak régi cuccaim, de ezek egyrészt nem is kedvenc darabok és nincsenek is rongyosra hordva. Aztán megtaláltam ezt a kis fehér, lenge, nyári felsőt, amit nem is tudom hány nyáron keresztül nyúztam és imádtam!



Ez a trikó pont az előző bejegyzésben szerepelt, de hát nem akartam  és nem is tudnék másik új szerzeményt mutatni - legalábbis olyat biztosan nem, ami ne szerepelt volna már a blogon a közelmúltban. Szóval maradt ez a trikó, amit már lehet is viselni, hiszen tegnap végre megkezdődött a foci vb! :)



Ezt volt a legnehezebb kiválasztanom, ugyanis az összes kék darabom nagyon szeretem. :) Ez még a megboldogult Jeans Club-ból származik, sajnálom is, hogy bezártak, mert ez a felső is egy szuper darab! A mély hátkivágása fogott meg, illetve persze még a színe. :)



Legtöbbször kényelmes és cuki pizsiket viselek alváskor, de ilyen nagy melegben már a póló+alsó párosra szavazok én is. A gigaméretű ingyenpólók tökéletesen megfelelnek erre a célra. :)



Manapság már csak nagyon ritkán kerül hozzám ilyen úton ruhadarab, ugyanis nehéz eset vagyok :P De egy basic pólóval sose lehet mellélőni, ezt jól tudja anyukám is :) Főleg ha az ilyen élénk pink színben pompázik! (A fényképezőgépem persze nem tudott megbirkózni vele :D)



Nincs ilyen darabom, így abban gondolkodtam, hogy melyik darab lehet az, amelyiket már nem szeretem viselni. Ilyet már találtam, méghozzá ezt a nagyon szép lila felsőt - amit viszont máig nem tudom, hogy valóban így kell-e viselni! :D Egy gyengébb pillanatomban botlottam bele és hát a nagyon akciós ára és a szép színe meggyőzött, viszont egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt rajtam. :P


Remélem tetszett Nektek ez a kis betekintés a gardróbomba! :)

Nektek van olyan darabotok, amelyiket annak ellenére őrizgetitek, hogy alig viseltétek?

Szett az Oscar-gálára

Hétvégén immár 86. alkalommal fogják kiosztani a híres arany szobrocskákat Hollywoodban. Ennek okán újra elkalandoztam a leghíresebb tervezők oldalain és a Golden Globe után most összeállítottam az Oscar-gálára is a szettemet! Lássuk is, hogy mit viselnék akkor, ha én is a meghívottak (esetleg a jelöltek) között lennék! :)
Bevallom, először egy "nehéz", couture ruhát néztem ki, de aztán egyre többször nyitottam meg egy másik ruha képét, ami viszont légiességével sokkal jobban vonzott engem. Így aztán rövid mérlegelés után úgy döntöttem, hogy bizony ezt a könnyed, egyszerűbb ruhát választom inkább, ha már egyszer pont a tavasz kezdetére esik a gála. Mit ad Isten, ez is egy Elie Saab darab, de ha egyszer senki másnál nem találtam olyat, ami jobban tetszett volna, akkor mit tehetnék? :P Csodás ez a halványabb kék szín! A dekoltázs rész pedig különlegessé teszi ezt az egyszerűnek is mondható ruhát. 


A kiegészítőknél ezúttal az arany szín dominál. Fura módon a cipő is újfent egy Jimmy Choo darab, akárcsak legutóbb, de itt is csak azt tudom mondani, amit Elie Saab esetében is. :) Egyébként a lágyabb vonalakat igyekeztem mindenhol végigvinni, ha már egyszer a ruha is egy lágy darab. A clutch egy Diane von Fürstenberg darab, szintén a fehér és az arany párosa alkotja, ahogy a cipőt is. 


Az ékszereknél ezúttal sikerült szintet lépnem, ugyanis feltűnőbb darabokat választottam, mint legutóbb. Bőven elférnek e ruha mellé. A Tiffany&Co. kínálatában kaphatók ezek a leveles kis csodák. A dekoltázs rész miatt nem akartam nyakláncot választani, viszont egy fülbevaló pont jól jön, mert így nem lesz unalmas a felső rész sem.


A körmeimre a Golden Rose Holiday 70-es, fehér homoklakkja kerülne (vagy a Lovely Snow Dust fehér szépsége!).


A sminknél maradnék a teljesen természetes hatásúnál, csak egy rúzzsal adnék még némi színt a szettemhez, a képen látható halvány korall szerintem szépen mutatna a kék és az arany mellé.


A hajam egy oldalra lenne tűzve, lazán, hullámosan - pont ahogy a képen látható!

Ebben a szettben libbennék be tehát az Oscar-gálára - ó, csak egy darabot kaphatnék meg belőle, de boldog is lennék! :D

Hogy tetszik Nektek? Ti milyen ruhát választanátok?

1 ruhadarab - több stílus: Statement nyaklánc

A napsütés és a kellemes időjárás juttatta eszembe ezt a sorozatot, ami szégyenszemre jól elfelejtődött a részemről. De mint említettem, most beugrott, így azon nyomban le is vadásztam egy megfelelő darabot, melyet aztán 3 különböző stílusú szettbe illesztettem be!

Statement nyaklánc

Igyekeztem kimozdulni a komfort zónámból, de ez csak a színt tekintve sikerült, viszont abba aztán jól belenyúltam. Ez a fűzöld ugyanis kényes árnyalat, s mivel nem egyszerre készítettem el a szetteket, így csak utólag láttam, hogy eléggé egy síkon mozogtam, de nem akartam már újraalkotni egyiket sem, mert nekem ettől még tetszenek így. :) Remélem Nektek is fognak és ne feledjétek el megírni, hogy Ti még mivel egészítenétek ki az összeállításokat vagy hogy alapból mivel párosították volna ezt a nyakláncot!

Zara

Hivatalosan/munkába
Végtelenségig egyszerű szett, de a nyakláncnak így legalább elég figyelem jut. A blézerrel és/vagy kabáttal még csempészhetünk egy kis színt az outfit-ünkbe és persze a körmeinket se hagyjuk szabadon! Hivatalosabb, picit elegánsabb megjelenést követelő helyekre bátran viselhetünk egy ilyen összeállítást.

Mango, H&M, H&M, Bershka, Catrice

Lazán/hétköznapokra
Egy picit a maszkulin vonal felé mozdultam el ezzel a szettel - ilyen sem volt még. :) Pedig alapvetően azok az összeállítások, melyek hasonló mértékben tartalmaznak férfiasabb stílusú darabokat, tetszenek nekem. A blézert és a cipőt a slim farmer, a légies felső és a nyaklánc ellensúlyozza. Kényelmes, de csinos, igazi rohangálós szett, így a hétköznapokra tökéletes választás lehet. Én még egy kalapot is el tudnék hozzá képzelni!

F&F, Bershka, H&M, H&M, H&M

Elegánsan/buliba
Egyszerű, nem túl kihívó, de összességében mégis csinos és szexis szett ez a fehér blúz a lila szoknyába tűrve, melynek színét szépen kiegészíti a nyaklánc zöldje. Én biztosan, hogy arany sminket párosítanék ehhez az outfit-hez, illetve még egy karkötővel is kiegészíteném!

Mango, CCC, H&M, Maybelline, Mango

Ti szeretitek a feltűnő nyakláncokat? Melyik szett tetszik a legjobban?

Az "1 ruhadarab - több stílus" eddigi részei: