BYS színváltó lakk

Ezt a lakkot még Bellalánál nyertem és az érdekesség először is az, hogy nem tudtam mit nyertem! :) Így aztán a szokásosnál is jobban vártam a nyereményt. Aztán mikor megkaptam jött a második érdekesség, ugyanis ez egy színváltós lakk. Bevallom, ezelőtt nem is hallottam se a márkáról, se a színváltós lakkokról.  Szóval nagyon kíváncsian kentem fel a körmeimre ezt a kékes-zöldes lakkot.


A leírás szerint a lakk a hőmérséklet-változásra reagálva változtatja a színét körmeinken, ennél az árnyalatnál ez úgy nyilvánul meg, hogy míg meleg hatására kivilágosodik és egy zöldesebb árnyalatot vesz fel, addig hideg hatására besötétedik és kékesebb árnyalatú lesz. 
Az egyszerű üvegcse 14 ml-t tartalmaz, az ecsetével könnyű felvinni a lakkot (ezt két rétegben tettem meg), ééés ultragyorsan szárad! Ráadásul lenyomatok sem lettek rajta! Pedig nem használtam fedőlakkot - ezt egyébként azért nem tettem meg, mert tetszett ez a matt finis. Ahhoz képest, hogy milyen tartós, szerencsére könnyű lemosni.





Sajnos a színváltósságát nem tudom megmutatni megfelelően, melegebb időben viseltem, mindig a zöldesebb árnyalatát mutatta, de majd felkenem a közeljövőben és megörökítem a kékes oldalát is! :)





Azért kerestem egy profi képet is a színváltós képességéről!

http://www.youvegotnail.com/

Szuper, ugye?! Többféle változata is van, nekem a pinkek tetszenek még nagyon. :)




Ti ismeritek ezt a lakkot? Megvan valamelyik? Melyik tetszik a legjobban?

Köszönöm mégegyszer ezt a csodás kis lakkot Bellalának! :)

12 megjegyzés:

Nóra írta...

a Kincses Szigetben láttam régebben BYS lakkot :) szép kis darab ez is :)

hkorinna írta...

De jóóó! A halvány lila változata nagyon tetszik! :)

Elíz írta...

Különleges kis lakk! :)

Elíz írta...

Szerintem megéri beszerezni, én is gondolkodok rajta, megfogott! :)

Bellala írta...

Örülök, hogy tetszik, nagyon szépen mutat a körmeiden!

Elíz írta...

Bizony, tetszik! :) Köszönöm szépen!! :)

Manna (mannakörmök) írta...

Gyönörűszép színe van. :)
Pont múlthéten vettem ilyet, csak csillámosat.

http://mannakormok.blogspot.hu/2012/11/bys-szinvaltos-koromlakk.html

A lilás árnyalatok nagyon tetszenek, legközelebb olyat szeretnék beszerezni. :)

Elíz írta...

Ú akkor azt meg is nézem! :) Nálam is érik egy újabb, vagy pink vagy lila! :)

JinglingApricot írta...

Nagyon jó ez a lakk, igazán különleges! :) Nem is tudtam, hogy van ilyen színváltós lakk. :D Nekem is van egy lakkom, ami "színváltós", bár az fényhatásra tűnik más színűnek.

http://jinglingapricot.blogspot.hu/2012/10/avon-colortrend-bikini-koromlakk-teszt.html

Gerda írta...

Nem ismerem ezt a lakkot, de nekem a mentazöld, amit a te körmödön van a befutó. Beleszerettem és már rágen szeretnék ilyen színű lakkot :)

Elíz írta...

Hát akkor nincs más választásod: meg kell venned! :D

Elíz írta...

Eddig én se! :D Megnézem! ;)

Megjegyzés küldése