Különleges körömékszerek

A minap egy csodás dolgot találtam az internet körömdíszítéssel kapcsolatos bugyraiban! Láttam már körömékszert, de ilyeneket még nem, s azt kell hogy mondjam, én rögtön beléjük szerettem! :) Egészen pontosan BOHEM körömékszerekről van szó.


Ez az angol márka ezüstből, aranyból és platinából készít körömékszereket. Egy szett egy pár körömdíszt tartalmaz, melyeket a gyűrűsujjakra kell felragasztani a mellékelt ragasztóval. A honlapjuk szerint nem károsítja a körmöket és hatékonyan tart, de az eltávolítás sem okoz nagyobb gondot, mint bármely más körömdísz esetében. Mivel minőségi termékről van szó, ezért az áruk nem a legolcsóbb, de mivel utána bármennyiszer használhatjuk, így összességében megéri szerintem. :) Ajándéknak szuper ötlet lehet! Apropó, felmerülhet a kérdés, hogy mégis hogyan igazodnak ezek a különböző körömméretekhez. Hát úgy, hogy a honlapon van egy letölthető és kinyomtatható útmutatójuk. Ennek segítségével könnyen meg lehet határozni, hogy a 3 közül melyik kategóriába tartozik a körmünk, ill. azt is feltüntetik, hogy a legtöbb emberé közepes méretű (az enyém persze cuki pici). De egyébként ingyen kicserélik, ha nem passzol, szóval még egy strigula megy a szimpatikus oszlopba.
Én nem győzöm kapkodni a fejem, annyi szépet találtam már, amit legszívesebben rögtön megvennék! :D Íme a kedvenceim:








Van többféle színű, formájú és hosszúságú is, valamint van olyan is, amelyik "lyukas", így alálakkozhatunk, s az fogja majd szépen kiszínezni a mintát. Az is tetszik, hogy minden ékszernél van egy kis leírás, hogy mit jelképez az adott minta.
Egy szó, mint száz, nekem tényleg nagyon megtetszettek ezek a körömékszerek. Ráadásul szerintem hétköznapra is beleférne, hiszen kombinálhatjuk egy sima, egyszínű lakkozással is, így ellensúlyozva a díszt.

Képek (és további információk): https://www.bohem.co.uk/
 
Nektek hogy tetszenek? Viselnétek ilyet?

8 megjegyzés:

glitterfingersss írta...

Pont tegnap láttam egy manikűrt Tumblr-en amin ilyen volt és csak ámultam, hogy milyen csodaszépséges :D Amúgy az utolsó előtti sor 2. dísze volt. A többi is nagyon tetszik, én tuti hordanám :)

Bellala írta...

Én csak attól tartok, hogy amint látom eléggé lapos az ívük, nekem meg domborúbb körmeim vannak, vajon mennyire illeszkedne rés-mentesen? Mindenesetre áttanulmányozom a honlapot, mert egész helyesek :)

E73 bioarcapolas blog írta...


Még nem láttam ezeket, 18 éve, aranyból méretre csináltattam, ékszerésszel a két kisujjamra műkörmöt, pici kő volt mindkettőbe, de túl vastag lett (3 gr volt a kettő) és 2 naponta a súlya miatt leeset :D Akkoriba műkörmöm volt.
Szóval, nekem nagyon bejön, már ki is néztem egy párat, de iszonyatos ára van, először azt hittem az árak párokra vonatkoznak, de nem, darabra...na meglátjuk :)

Elíz írta...

Le kellett volna védetned még akkor! :D És mivel ragasztottad fel, azzal, amivel a sima műkörmöt?
Feltűnt, hogy ott van a "from" szócska az ár előtt, de nem tudtam miért, hát mostmár tudom :o Hááát így már neccesebb, de azért egyszer még beleférhet :)

Elíz írta...

https://www.bohem.co.uk/bohem-craftsmanship/
Itt látszik a jobb oldali képen, hogy elég ívesek! :)

Elíz írta...

:) Én is egy manit láttam meg először vele, szerelem volt első pillantásra :D

Aviana Rahl írta...

Bár tényleg nagyon gyönyörűek, én biztos, hogy nem viselnék ilyet. 2 perc után elhagynám valahol kertészkedés közben. :P

Elíz írta...

Azt olvastam róla egy bloggernél, hogy miután feltette és még pár órán keresztük óvatosan bánt azzal az ujjával, utána már stabilan fent maradt simán, bármit is csinált! :)

Megjegyzés küldése