Egy szuper dupe lakk: Catrice - 45 Kitch Me If You Can

Mikor a legutóbbi zsákmányolós bejegyzésemben megkérdeztem, hogy melyik termékről legyen először bejegyzés, ez mellett tettétek le legtöbben a voksotokat. Persze én is ezt szerettem volna legelőször megmutatni Nektek, mivel már a boltban sikerült beleszeretnem. Éppen ezért is vettem meg teljes áron, pedig ez nagy szó, mivel legtöbbször akciósan veszek lakkot, valamint ilyen árfekvésűt eleve még ritkábban szoktam vásárolni. De aztán jött a csalódás az Essence kifutó termékeiben, így aztán fogtam ezt a kis szépséget, amit már annyiszor visszatettem a polcra és megvettem!


Most hogy így végiggondoltam, szerintem ez kb. a 2. lakk, amit a Catrice-től vásároltam. Nem mintha bármi bajom lenne velük (csodás színek találhatók a kínálatukban), talán csak az áruk volt az, ami visszatartott, hiszen mint említettem már, mindig is sokkal szívesebben vásároltam akciós vagy simán csak olcsóbb lakkokat.
Tetszik az üvege, egyszerű, letisztult, a legfontosabb információk megtalálhatók rajta (bár kissé nehezen olvasható a szöveg az átlátszó háttér miatt), az összetevőket pedig a hivatalos oldalon nézhetjük meg. Az ecsete nekem nagyon bejön, vékony, lapos, egyenes; szépen és könnyen lehet vele dolgozni.



A 10ml-nyi átlátszó alapban sok-sok rózsaszín, hatszögletű glitter és megannyi pici holografikus glitter úszkál. Nem kell nagyon halászgatni a glitterekért, legalábbis nekem első merítésre is egy körömre elegendő mennyiség került az ecsetre, viszont a körmön való egyenletes eloszlatásához már ügyeskednem kellett. 


Na és akkor most ugrik a majom a vízbe! Ez a lakk ugyanis okkal keltette fel a figyelmemet. Még anno Erzsinél láttam meg az OPI Mariah Carey kollekciójának egyik darabját, mely azonnal megtetszett, ez volt a Pink Yet Lavender nevű kis csoda. És láss csodát, ez a darab nagyon-nagyon hasonlít rá! Így tehát most még jobban örülök, hiszen már régóta vágyakoztam az után a lakk után, ez pedig szerintem egy nagyon jó dupe-ja annak és hát az sem mindegy, hogy 800Ft-ért lett az enyém, míg ugye az OPI kb. 2.500Ft-omba került volna. És van itt még valami: nem csak az OPI-nak, hanem egy Essie és egy H&M lakknak is a dupe-ja a Kitch Me If You Can! Nézzétek csak:

Catrice - Kitch Me If You Can, OPI - Pink Yet Lavender, H&M - Prim and poper, Essie - A Cut Above

Érdemes megnézegetni a swatch-okat a többi lakkról, szerintem nagyon hasonlít mindre a Catrice lakk és egyébként ez a legolcsóbb is a 4 közül!
Mivel már Erzsinél is a sötét alapon tetszett jobban, így elsőre én is egy ilyenre kentem fel. A NYC 266-os Battery Park Purple lakkját választottam. Ezt már itt mutattam egyszer egy manikűrben, igazából mást nem is tudok elmondani róla (és azt hiszem amúgy sem kapható már), még mindig szeretem, jó kis lakkjai vannak a NYC-nek! Két réteget kentem fel belőle, így egy nagyon sötét lila színt kaphatunk, a képeken már-már a feketéhez közelít, de a valóságban szépen előjön a fényekben a mély padlizsán színe. A Catrice lakkot egy rétegben kentem fel a körmeimre, szerintem szépen érvényesül ezen az alapon! Gyönyörűen csillognak a kis glitterek és egyáltalán nem állnak el, pedig ezekre már nem kentem fedőlakkot. A többi körmömre kénytelen voltam, mert néhány buborék megjelent itt-ott, de egyébként ennek a lakknak önmagában brutális fénye van! A Catrice lakknak sem lehet oka panaszra ez ügyben, a tartósságáról viszont még nem tudok érdemben nyilatkozni, majd kiegészítem a későbbiekben a bejegyzést ezzel az információval is.





Elnézést a körömágyamért, a képeken láttam csak, hogy ilyen kiszáradtnak látszik. Inkább nem kezdtem el szerkesztgetni, mert szerintem a végére tuti valami katasztrófa sült volna ki belőle. :D
Összefoglalva tehát teljesen meg vagyok elégedve, úgy érzem, igen jó vétel volt ez a Catrice lakk. Nagyon tetszik, biztos, hogy sokat fogom használni, főleg most, hogy ilyen rövidek a körmeim, mert ezekkel aztán már tényleg nem sokat lehet kezdeni sajnos. :S :D

Használt lakkok:
NYC In a Minute - 266 Battery Park Purple
Catrice Ultimate Nail Lacquer - 45 Kitch Me If You Can
Essence Studio Nails Better Than Gel Nails Top Sealer

Hogy tetszik Nektek ez a lakk? Ti milyen színre kennétek fel? Szeretitek a Catrice termékeit?

12 megjegyzés:

Nikkii írta...

gyönyörű ez a lakk *-* azt hiszem ez is felkerült a bevásárlólistámra ,nem is kérdés

Asuke írta...

Nagyon szép ez a lakk, imádom az ilyen fedőlakkokat. :)

Ha gondolod nézz be, nyereményjáték is van: http://fashion-by-asu.blogspot.hu/2014/01/nyeremenyjatek.html

M. írta...

A Pink Yet Lavender tetszett nagyon. Én is néztem ezt a lakkot, de végül nem vettem meg. :) Nagyon szép. :)

B Ruhamania írta...

De szép:) Nagyon jó poszt lett:)) x
Bianka
http://ruhamania.blogspot.hu/

djkaty írta...

Ó, de jó, így már tudom, hogy nincs szükségesm a Pink Yet Lavender nevű OPI-ra. Nekem is megvan ez a Catrice, és most meghoztad a kedvem hozzá...

czildi írta...

Na most egy picit bánom, hogy nem vettem meg ezt a lakkot. Nude alappal nekem igazi tavaszi kavalkád lenne :)

Manna (mannakörmök) írta...

én is sokszor szemeztem már vele, végül mindig otthagytam. pedig aa annyira tetszik. *-*

Moon Angel írta...

Milyen szép a bordóval. :) Én is meg akartam venni, de az utolsó darab szerintem be volt száradva, mert meg sem mozdult az üvegben. :D
Nekem a hasonló arany-ezüst pelyhes van meg, ami egy tavalyi trendkiadásban volt. :)

Elíz írta...

Asuke, köszönöm, benézek majd! :)
czildi: ez nem kifutó termék, szóval bármikor beszerezheted ;) legközelebb szerintem olyannal fogom kipróbálni :)
Moon Angel: de fura, hogy Nálad bordónak tűnik :) az könnyen elképzelhető sajnos, szerintem nem a legjobban tárolják a lakkokat, bár még pont talán a Catrice-é a legjobb állvány, de a többinél annyi beszáradt/megromlott lakkot szoktam látni, mert ugye ott van felettük rögtön a fényforrás :s illetve azért ezeknél a glitteres lakkoknál előfordul, hogy rátapadnak az üvegre, ha nincs bennük fémgolyó.

Constance Murphy írta...

Love the colour, you nails look gorgeous! ♥

http://www.mursway.com/

Barby írta...

De gyönyörű ez a lakk! :) Nagyon tetszik, jól illik az alap színhez. Mostanában amúgy is oda vagyok a hasonló lakkokért! :)

Thimmyke írta...

Nagyon kis csini ez a lakk, és szuper ezzel az alappal!

Megjegyzés küldése