Sorozatok, amiket néztem, nézek

Tegnap nagyon kedvetlen voltam és ehhez csak hozzájárultak az olyan kis dolgok, mint hogy nem találtam az H&M-ben a fb-on egyik nap mutatott édes kis ecsetet vagy hogy csak nem akar összejönni az álom fekete táskám megszerzése. És akkor a hófúvásról, majd a későbbi hószakadásról már ne is beszéljünk. Ilyenkor csak egy valami tud jobb hangulatba varázsolni: egy jó sorozat!
Ahogy észrevettem már, nem kevesen vagyunk a blogközösségben, akik hétről-hétre várjuk a különböző sorozatok legújabb részeit; hiszen hol egy bejegyzésben, hol egy kommentben kerül megemlítésre egy-egy sorozat. Így hát fogtam magam és összeszedtem, hogy én melyeket néztem/nézem és hogy ezekről mi a véleményem!
Igyekeztem spoilermentesen fogalmazni, de aki nagyon fél attól, hogy idő előtt megtud valamit, az inkább hagyja ki az adott sorozatot!
Először azokat említeném meg, amiket még régen, általános iskolás és fiatalabb középiskolás koromban néztem. Jó kis évek voltak azok (és nem csak a sorozatok szempontjából!)

Beverly Hills 90210

Nagyon szerettem ezt a sorozatot, mindig néztem otthon, suli után. Ha jól emlékszem végig adták a tv-ben, 10 évada volt és meglepően sokra emlékszem. Szerintem ez azt jelzi, hogy tényleg egy jó kis sorozat volt ez. Akkoriban még odáig voltam Dylan-ért (Luke Perry), de már nem tudnám megmondani mi tetszett benne...na jó, de tudom, a rosszfiús imidzse :D

Charmed - Bűbájos boszorkák

Szintén alig vártam suli után, hogy kezdődjön az újabb része a tv-ben. Bár a történet felpezsdítésére olykor nem a legjobb eszközöket választották a készítők, de végülis jó kis sorozat volt ez, a maga 8 évadával, az utolsó részére pedig pontosan emlékszem. Prue és Piper ereje között vacilláltam mindvégig, bár csak egy hangyányival, de előbbiét fogadtam volna el szívesebben. :)

Everwood

Csak 4 évadot élt meg és ha emlékeim nem csalnak, nagyon csalódottak voltunk barátnőmmel, mikor véget ért. :D Pedig így utólag visszagondolva picit depisnek tűnik és nem is emlékszek rá túl pontosan, de ez talán csak azt jelenti, hogy újra kellene néznem majd egyszer. :)

Friends - Jóbarátok

10 évadról beszélünk, mégis a mai napig bármikor szívesen nézem újra akármelyik részét és ugyanúgy tudok rajta fetrengeni a röhögéstől. Hihetetlenül népszerű volt és talán pont azért, mert egyáltalán nem volt valószerűtlen a történet vagy a szereplők. Máig része vagyok annak a tábornak, aki rendületlenül várja a Jóbarátok filmet, habár ennek esélye sajnos az évek múlásával egyre inkább csak csökken.

7th Heaven - Hetedik mennyország

Nagyon szerettem ezt a sorozatot is, ahogy sokan mások is, így aztán 11 évadot készítettek belőle. Ez azonban nem volt egy jó ötlet, a vége felé sokat vesztett népszerűségéből és ezt meg tudom érteni, sajnos elfáradt a sztori. De azért szép volt, jó volt.

Most következzenek azok, melyeknek csak pár éve lett vége és én pedig az összes részüket tisztességgel végignéztem!

Gossip Girl - A pletykafészek

6 évadot élt meg és egész jól megtartotta a kezdeti hangulatát, az izgalmakat, bár azért volt-egy két dolog, ami nagyon nem kellett volna bele, gondolok itt arra, hogy már mindenki összejött mindenkivel a végére :D Szóval éppen elég volt az a 6 évad, egyedül csak a szebbnél-szebb ruhák, cipők, táskák és ékszerek hiányoznak! Jut eszembe: bár lehetett sejteni, de azért meglepett Gossip Girl személye. :)

Desperate Houewives - Született feleségek

Ez az egyik olyan sorozat, ami nagyon jó volt végig, de pont az utolsó, azaz a 8. évad végét sikerült elrontaniuk - legalábbis szerintem. Mindig történt valami, bár kissé hihetetlen dolgok is, de hát annyira nem lettek volna izgik az olyan konfliktusok, hogy a szomszéd kérés nélkül kölcsönvette a fűnyírót vagy hogy valaki megint ellopta az újságot. A poénok, a karakterek jók voltak, Gaby volt a kedvencem. :)

Alább azokat a sorozatokat találjátok, melyek jelenleg is futnak, én pedig hétről-hétre várom legújabb részeiket!

Pretty Little Liars - Csinos Kis Hazugságok

A 4. évad vége felé járunk, de állítólag még vagy 2 évadot berendelt a stúdió, csak azt nem értem minek?! A kezdeti izgalom már sehol sincs, csak nyújtják, mint a rétestésztát. Egy-egy részben jó, ha van 1 perc, amiben érdemi dolog is történik. Mivel jelenleg több sorozatban is szünet van, azok közül, amiket nézek, így követem folyamatosan az új részeket, de szinte unatkozok már a nézése alatt.

Glee - Sztárok leszünk

Ez a sorozat is egyre fárad, Cory halálával pedig már sosem lesz ugyanaz. Az 5. évadnál tart, de én most el vagyok maradva pár résszel - ez is csak azt jelzi, hogy már nem valami izgalmas. Régen pörgősebb volt, több előadás is volt egy részben, sűrűn történt valami, mentek a versenyekre, ahol a többi énekkar feldolgozásai is nagyon jók voltak (Warblers <3) és eleve a riválisok is többet szerepeltek benne, szerintem ez sokkal érdekesebbé tette. Azért amik vannak benne feldolgozások, azok jók szoktak lenni, meg a hírességek vendégszerepeltetésével még fel lehet picit pörgetni (elvileg jön majd Chace Crawford), valamint a régiek feltűnésével még lehet egy kis sót vinni bele.

How I Met Your Mother - Így jártam anyátokkal


Biztos velem van a baj, de már ezt is csak azért nézem, mert tudom, hogy ezzel az évaddal (9.) vége lesz. A régebbi részeket végig lehetett röhögni, manapság csak egy-két jó poént sütnek el és egyébként miért néz ki úgy az anya, mint Lily?! :D

Awkward - Kínos

 
Az MTV-n fut ez a sorozat. Vicces, könnyed, semmi különös, ha épp vártok más sorozatokból az új részekre, akkor lessétek meg egy-egy részét, nem túl hosszúak és maguk az évadok (a 3. fejeződött be nemrég) sem azok, így sose unalmas. :)

Revolution


A 2. évad felénél járnak, hááát, jó pár résszel el vagyok maradva. Az első évad izgalmas volt, hiszen az alapsztori az, hogy minden elektronikus eszköz megszűnik működni. Azonban a 2. évadban már kissé hihetetlen dolgok kezdtek el történni, így aztán egyre ritkábban csekkoltam, hogy van-e már új rész, de majd szeretném folytatni, már csak azért is, hogy kiderüljön a pontos magyarázat a különös dolgokra. Egyébként a főszereplő kiscsaj nagyon idegesítő. :D

The Walking Dead


A sorozat, amiről nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog. Unalmas perceimben kezdtem el nézni, mert kíváncsi voltam az alapsztorira, jelenleg pedig ott tartok, hogy tűkön ülve várom a februárt, amikor végre jön majd a 4. évad legújabb rész. Ez az apokaliptikus téma eleve bejön nekem, remélem előbb vagy utóbb itt is jobban rámennek majd arra, hogy hogyan, miként történt ez az egész, mert nagyon kíváncsi lennék rá. A félévadzáró előtt picit bepunnyadt ugyan a sorozat, de a záróval jól felkavarták az állóvizet! A hangulata ugyan nyomasztó kissé, hiszen sosem tudhatod mikor mászik elő valahonnan egy éhes zombi és kit szemel ki magának, de épp ettől olyan izgalmas, még ha olykor szomorú is egy szereplő elvesztése. Daryl Dixon népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, nálam is ő az első, de Rick-et is nagyon kedvelem. :)

Game of Thrones - Trónok harca

Már mikor mondogatta nekem egy ismerősöm, hogy kezdjem el nézni, biztosan tetszeni fog, de csak nem kezdtem neki. Aztán ősszel - ki hitte volna, de szintén az unalom uralta óráimban - nekikezdtem és pár nap alatt kivégeztem a 3 évadot. Persze ez akkor jó volt, de azóta csak szenvedek, hiszen hol van még a 4. évad. :D Izgalmas, tele van nem várt fordulatokkal - már csak azért is, mert az író nem kíméli a pozitív szereplőket sem. Azért remélem A Férfi még sokáig húzza majd :D

Van pár olyan sorozat is, melyeket ugyan lelkesen vártam és néztem, végül csalódtam bennük és a felüknél többet nem is láttam belőlük.

Lost - Eltűntek

Nem volt kérdés, hogy elkezdjük majd nézni, mikor elkezdték játszani a beharangozóját. Nagyon izgalmasnak ígérkezett és valóban az is volt - az elején. Aztán egyre több lett a rejtély, egyre több kérdés merült fel, melyekre azonban a válasz csak nem akart megérkezni. (És ahogy olvastam némelyikre a sorozat befejeztével sem sikerült meglelni a választ.) Talán éppen ezért is esett vissza nagyon a nézettsége az utolsó két évadra, engem is elveszítettek kb. a 3.-4. körül. Kár, hogy itt is fellépett a rétestészta-effektus, mert az alapsztori szuper volt.

Heroes - Hősök

Izgalmas sztori, jól kitalált szereplők, de nagyon gyorsan elkezdett leépülni a sorozat. 4 évadig jutott, én a felénél egy picit tovább követtem. Viszont kezdett zavaros lenni az egész, így lassan abbamaradt a nézése.

Végül akadnak olyan sorozatok is, melyekből ugyan megnéztem az első 1-2 részt, de annyira nem fogtak meg. Viszont nem kizárt, hogy majd egyszer újra elkezdem nézni ezeket.

Once Upon A Time

Túl sok nem rémlik, csak az, hogy milyen cuccban volt Jennifer Morrison. De az alapsztorija tetszik.

New Girl

Zooey Deschanel - aki kissé...hmm...fura - beköltözik 3 pasi mellé, mert a volt pasija megcsalta.(?) És kiállnak mellette a srácok. Mert kell a tv? Összesen ennyi ugrik be róla.

Ravenswood

A Pretty Little Liars spin-off sorozata ez, akkor néztem meg az első részt (és a második felét), mikor épp szünet volt a PLL-ben. Sajnos van egy kis előítéletem a sorozat felé, mivel a PLL készítőit jól ismerem már, azaz valószínűsíthető, hogy most lesz benne 4 évadnyi rejtély, mire kiderül végre egy fontos(nak tűnő) információ. :D Szóval annyira nem hozott lázba.

The Tudors - Tudorok

Minden adott lenne, ahhoz, hogy nézzem ezt a sorozatot. És a minden alatt Jonathan Rhys Meyers-t értettem. :D Igazából másra sajnos nem is emlékszem abból az 1-2 részből, amit megnéztem..:$

És végül van néhány, amit csak tv-ben néztem, nem láttam az összes részüket, de ha úgy adódik, akkor szívesen megnézem, ha éppen nincs más dolgom/nem megy semmi jobb/unatkozok/nem tudok aludni és így tovább.

CSI- Las Vegas/Miami/New York


Ebben a sorrendben kezdtem el nézni, a kedvencem a Miami volt, de a legtöbbet szerintem a Las Vegas-ból láttam. Jó sztorik voltak, izgi volt várni a végét, ahogy összeálltak a kis részletek és kiderült a tettes. De igazából ennél többet egyik helyszínelős sorozat sem nyújtott. De ettől még népszerűek voltak, én is szívesen néztem, készült is belőlük rengeteg évad.

Bones - Dr Csont, Castle - ezekből jóval kevesebbet láttam, a helyszínelős sorozatokhoz nagyon hasonlóak, talán kicsit több bennük a főszereplők háttérsztorijai.
Azt le lehet szűrni, hogy engem egy jó pilot-tal tudnak megfogni és az izgalommal, érdekes történettel megtartani, no meg persze a jól kitalált szereplők sem utolsók.

Ti melyiket láttátok/nézitek ezek közül? Melyik a kedvencetek? Mit tudnátok ajánlani még nekem?

12 megjegyzés:

Liza Magyar írta...

Nekem a kedvencem az Így jártam anyátokkal... :P Most épp a PLL-t nézem már pár hete, most értem még csak a 2. évad végére, de nagyon tetszik :D Ha ez tetszik, én ajánlom a The lying game c. sorozatot, ugyanaz a rendező :D sajnos 1,5 évad után lefújták, tény, hogy már egy-két dolgot nagyon elbasztak benne addigra, úgyhogy lehet jobb, h nem lett máég tovább bonyolítva... Ja és amúgy ikres sztori, amit én különösen szeretek :D Ja, amit még ajánlanék, az a Ringer- a vér kötelez, de kizárólag csak felirattal! Szokásos módon a szinkron sajna nézhetetlenné teszi. :/ Ez is ikres :D Sarah Michelle Geller-rel, és szerintem nagyon izgalmas, bár sajnos ez is csak egy évadot ért meg. :( Plusz én amit még szeretek az a Girls, egy totál feminista csaj a rendezője+főszereplője, szóval teljesen hétköznapi (és nem extragyönyörű) lányok vannak benn totálisan gátlások nélkül. :D Szerintem az is nagyon érdekes sorozat, most megy a harmadik évad. :)

PAncsi írta...

Sok közös kedvencünk van :-)
A Once Upon a Time nagy kedvencem, illetve amit Te nem említettél az a Revenge/Bosszú, a Homeland / Belső ellenség, Criminal Minds (Gyilkos elmék), The Following (Gyilkos hajsza - azt hiszem)
Azt hiszem igazi sorozat junkie vagyok, lassan excel táblát kell vezetnem, hogy melyik sorozattal hol tartok :-D
Izgalmas volt még a Fringe is (ennek már vége), illetve a Férjem védelmében sorozat is.

Gabica írta...

A Jóbarátok az örök és megunhatatlan kedvencem, minden részén tudok a mai napig nevetni, pedig kívülről fújom a szöveget :D A született feleségek is nagy kedvenc volt, nekem is Gaby volt a kedvencem, sajnáltam, hogy vége lett, tudtam volna még nézni :)
A PLL-t és a Ravenswoodot nézem, de csak megszokásból már, na meg kíváncsi is vagyok, hogy mit hoznak ki belőlük, de ahogy mondod, kb. minden részben 1 perc, ami értékelhető.
Én most a The Lying Game-re függtem rá, de nagyon, csak sajnos abból két évad készült el, nem folytatták, pedig nagyon megszerettem. A Devious maids-et is nézem, most éppen szünet van, vagy legalábbis remélem, hogy csak szünet, egy évad ment le eddig.

djkaty írta...

Köszönöm az ajánlókat, felkerült néhánya listámra :-)

Petra világa írta...

Bosszú, Vámpírnaplók, Hart of Dixie, The originals, Witches of East End, Grace klinika... én ezeket nézem még, persze az itt felsoroltakban is van vagy volt olyan, amit néztem. Most a Bosszúra vagyok nagyon rákattanva, esküszöm az egyik legjobb sorozat a világon! :)

Mimi írta...

Hűha :) Bűbájos boszorkák és a Jóbarátok nálam is szerepel a listán :) De az örök kedvenc a Hetedik mennyország volt :) A CSI-t is szeretem, mostanában pedig a Glades-t nézem az Rtl-en :)

Fleur írta...

A Beverly Hills 90210-et és a Hetedik mennyországot imádtam, néha le-letöltögetek belőlük részeket és örülök magamnak :D Dylan nekem még most is jó pasi, szerintem szépen öregedett Luke :)

Ivett Duda írta...

Imádom a Walking Dead-et! Az első olyan zombis feldolgozás ahol nem azon van a hangsúly hogy kit hogyan esznek meg! Mindig is szerettem az ilyen emberiség kihal/eltűnik filmeket,sorozatokat.De ez...Februárba meg remélem egy olyan résszel jönnek vissza mint amilyennel befejezték!:)

Andus írta...

Once upon a time és a Kínos jöhet! Utóbbit tegnap fejeztem be, annyira szerencsétlen az a lány, hogy már fáj...:D

Elíz írta...

Lia Magyar: köszi, majd megkukkantom ezeket :) bár a Girls-ről nem valami jókat olvastam!
PAncsi: Gyilkos elmék-ről azt olvastam elég beteg :D bár láttam 1-2 részt, csak nem nagyon emlékszem :) na majd meglesem ezeket is, ha éppen úgy adódik!
Gabica: én is, annyira imádom! :) Hát, sajnálom is, meg nem is, hogy SzF-nek vége lett, bár inkább nem, mert így legalább nem ült le, bár a végződése attól még gáz marad..:)
Katy: igazán nincs mit, örülök, hogy tudtam ötletet adni :)
Petra világa: na akkor a Bosszú is felkerült a listámra :)
Mimi: ezt a Glades-t is megnézem majd magamnak :)
Fleur: szerintem én is ezt fogom tenni majd :)
Ivett Duda: igen, én is szeretem, hogy a vérengzésből meglepően kevés van benne :) és én is nagyon remélem, hogy jó rész lesz, de szerintem csak az lesz már, hiszen felpörögtek az események, lett jó pár külön szál így :)
Andus: ne is mondd..:D meg kicsit idegesítő is volt egy ideig, bár legalább ruházatilag kikupálódott :P

Nóra írta...

ó..én és a sorozatok függő viszonyban állunk, nézek vagy 7-8 félét most is... :$ :D

Mária Balogh írta...

Én ebédidőben szoktam sorozatokat nézni. Fő kedvencem a Vámpírnaplók, amit most jelenleg a PLL helyettesít. A Trónok harcát nem mindig jó ebédidőben nézni. :D

Megjegyzés küldése