Helyzetjelentés + egy kis meglepetés

Jelentem: még élek! :D Most pedig, hogy megnyugtattalak Titeket, pár sorban elmesélném, hogy miért nem volt az elmúlt egy hétben új bejegyzés a blogon!
A rendszeres olvasóim tudhatják, hogy idén befejeztem az egyetemet, ezzel együtt pedig bele is vetettem magam a munkakeresésbe. Természetesen én is megtapasztaltam a szépségeit (nem válaszolnak a jelentkezésedre, nem jeleznek vissza interjú után, te várjál rájuk és alkalmazkodj hozzájuk, tapasztalat kell, amivel nyilván rendelkezik egy pályakezdő ugye és a többi), de még szerencsésnek mondhatom magam, hogy csak úgy 3 hónapig tartott ez a folyamat nálam. És a legjobb az egészben, hogy azt a munkát kaptam meg, amelyiket a legjobban szerettem volna! :) A végzettségemhez is igazodik és ráadásul az egyetemnél maradtam; kellemes környezetben és nagyon kedves emberekkel körülvéve végezhetem a munkámat, amit pedig ezen a héten kezdtem - pontosan a születésnapomon. :) 
Így tehát már egy hetet le is tudtam és kezdem megszokni ezt az új időbeosztást. De még annyira nem ment, hogy a bloggal is foglalkozni tudjak, ehhez még kell egy kis idő, hiszen nem két perc befotózni a dolgokat, majd megírni és megszerkeszteni a bejegyzést. És ugye ott van még az is, hogy munka után még van más dolgom is, amik nyilván azért prioritást élveznek, hiszen a blog mégiscsak egy hobbi. Viszont a kedvem és ötleteim még mindig megvannak, így tehát hamarosan olvashattok majd új bejegyzéseket! :) Köszönöm, hogy eddig is velem tartottatok és remélem ez a jövőben is így marad!

Most pedig térjünk rá a címben olvasható meglepetés szóra. A régebbi olvasóim biztosan emlékeznek rá, hogy egy időben folyamatosan megleptem egy-egy körömlakkal a kommentelők közül valakit. Ezúttal sem lesz ez másképp, csupán annyit változtattam rajta, hogy most a szerencsés nyertes megadhatja nekem, hogy milyen színű körömlakknak örülne a legjobban és én egy olyat küldök el majd neki. A márka titok, de mindenképpen megmutatom majd facebook-on, ha megkaptam a színt. És akkor jöjjön is a sorsolás: egy hónapra visszamenőleg összeírtam a neveket egy Excel munkafüzetbe, majd a random.org segítségével kisorsoltam a nyertes számot, mely a következő volt:


A 23-as szám pedig ezt a nevet takarta:


FranCiiska!

Gratulálok! Kérlek írd meg nekem a nevedet, címedet és a választott színt a divatesatobbi@freemail.hu-ra!  :)

10 megjegyzés:

Nóra írta...

további sikeres munkanapokat <3

Dalma ( : írta...

Gratulálok,hogy megtaláltad ezt az állást amitt szeretsz is! :)
Továbbra is sok sikert hozzá! :D

Franciska írta...

Nagyon boldog születésnapot így utólag és köszönöm! :) Már ment az email :)

Dii írta...

Jujj, gratulálok, örülök, hogy olyan helyen sikerült elhelyezkednek, amit szerettél volna :) További sok sikert mindenhez ;)
és persze grat a nyertesnek is ;)

PAncsi írta...

Gratulálok a munkához! :)
No és boldog szülinapot így utólag :D

Ági írta...

Gratulálok a munkához, és utólag is boldog szülinapot. :) Megértem, hogy nincs még annyi időd, én 1,5 hónapja kezdtem el dolgozni, és most kezdem azt érezni, hogy kezdem jobban beosztani az időmet. Sok sikert a belerázkódáshoz.

bokorbogi93 írta...

Gratulálok a munkához! Sok sikert Neked a nagybetűs életben!
És gratulálok a nyertesnek is! :)

Zsófi írta...

Gratulálok a munkádhoz :)
És utólag is boldog szülinapot :)

Unknown írta...

Gratulálok a munkához, légy benne sikeres. :)

Elíz írta...

Köszönöm szépen mindenkinek, nagyon aranyosak vagytok! <3 :)

Megjegyzés küldése