Manikűr ¤ Két tanulságos lakkozás

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két manikűr, melyek úgy sikerültek, hogy az alkotójuk inkább elsüllyesztette a róluk készült képeket a mappák mélyére, mintsem megmutatta volna azokat a nagyközönségnek. Aztán egyszer csak azon kapta magát az a bizonyos illető, hogy lehet, túlságosan is sötéten látja a helyzetet, így fogta magát és előbányászta az elfeledett képeket, hogy blogján, egy bejegyzés keretein belül mégis megmutassa e két, a feledés homályába veszett manikűrt az olvasóinak.

Mivel még mindig látom a hibákat és élénken él bennem az általuk előidézett "azonnal lemosom és soha többé nem lakkozok" érzés, ezért gondoltam megmutatom Nektek ezt a két, régebbi lakkozásomat, s egyúttal elmesélem Nektek, hogy én milyen hibákat vétettem az elkészítésük során. Hátha így tudok majd segíteni pár embernek, hogy ők nehogy elkövessék ezeket a kis botlásokat, s így egy olyan manikűrt kapjanak eredményül, amit aztán majd napokig büszkén fognak viselni. :)

A kötözött sonka




A Manikűrvadász 2. szülinapi fordulójára külföldi bloggerektől kellett vadásznunk, s én először ezt a manit alkottam újra a páromtól. A gyűrűsujjamra tévesen felkentem a többi körmömön látható kék színt, amivel alapjáraton talán nem is lenne baj, de itt az volt. Ugyanis nem egy rétegre volt szükségem a glitteres lakkból, illetve először az ezüst díszítőszalagok lehúzásra kerültek, ami nem volt egy szép látvány, mivel húzta magával szinte az egész glitteres réteget (ami nem csak egy volt ugye). Így aztán jött újra a kék lakk, amivel átfestettem a csíkok helyét, de aztán rájöttem, hogy az nem néz ki túl jól, így jöttek megint a szalagok, s megkaptam a végső eredményt. Ami szerintem úgy néz ki, mint egy kötözött sonka. :D 

Tanulság: glitteres fedőlakkok esetében maximum 3 rétegnél érdemes megállni (habár szerintem ez betartandó a sima lakkok esetében is), de inkább érjük be kevesebbel, mindenesetre díszítőszalagokat már ne applikáljunk ennyi réteg után a körmeinkre. Különben egy kötözött sonkára hasonlító eredményt fogunk kapni majd a végén, ami bár menő 3D-s, de azért mégsem az. :D

A láthatatlan minta




Avagy igenis, hogy van értelme a külön nyomdázásra megalkotott körömlakkoknak. Mert ha nem ilyennel nyomdázol, akkor könnyen lehet, hogy egy halvány valami fog majd csak visszaköszönni a körmeidről. Ami bár lehet, hogy a világ legcsodásabb mintája és beírnád magad vele a körömlakkozás egyetemes történelméről szóló enciklopédiába, mert olyan gyönyörűen sikerült felvinned, mégsem lesz felismerhető, mert alig látható a nyomdázáshoz választott lakk miatt. Nekem karácsony táján sikerült egy ilyet kiválasztanom a kitalált manikűrömhöz, de már az első minta felgörgetésekor láttam, hogy ez nem volt túl jó ötlet. Habár úgy egynek elment ez a lakkozásom, de azért kicsit el voltam keseredve, főleg mivel képeken pláne alig látszódik a minta.

Tanulság: nyomdázáshoz olyan lakkot válassz, amit kifejezetten erre találtak ki vagy írták már róla, hogy jó erre, esetleg tényleg egy jól pigmentált színről van szó, ami már egy rétegben is nagyon jól fed.

Ti meg szoktátok osztani másokkal azokat a manikűröket, amelyeket nem éreztek elég jónak? Minden esetben azonnal lemossátok a rosszul sikerültet vagy javítgatjátok, esetleg úgy hagyjátok?

6 megjegyzés:

Nóri - Fifty Shades of Women írta...

Elíz!
Nem is lettek vállalhatatlanok ezek a lakkozások! ;-) Ha én készítettem volna el ezeket a manikat, na azok tényleg brutálisak lettek volna! :D

Unknown írta...

Szerintem nagyon szép!:)) xx

Megaera írta...

Szerintem mindkettő nagyon jó lett, főleg az első lett a kedvencem :)

Ági írta...

Szerintem sincs ezekkel nagy probléma. :) De persze megértelek, mert engem is nagyon tud bosszantani, ha nem úgy sikerül, ahogy elterveztem.

Elíz írta...

Köszönöm szépen a kedves szavakat, aranyosak vagytok :)
Ági: hát igen, igazából szerintem az sokkal rosszabb, mikor az eltervezett nem sikerül úgy, ahogy szeretnénk, mintsem mikor csak úgy simán belekapunk egy random lakkozásba :D

Petra írta...

Az elsőbe szerelmes lettem első látásra, valami fantasztikus színe van annak a kéknek! Nagyon szépek lettek! :)

www.stylelounge.me

Megjegyzés küldése