Vasárnapi Vágyakozás #14

Ígértem a tegnapi facebook posztomnál egy kis magyarázatot az eltűnésemre, így ezzel kezedném ezt a mai bejegyzésemet. Azt már tudtátok, hogy szeptember óta dolgozok életem első munkahelyén, ám ugyanakkortól kezdve szombatonként az iskolapadban is újra helyet kell állnom, ugyanis belevágtam egy OKJ-s képzésbe. Míg ősszel legalább a fotózásokat meg tudtam ejteni akkor is, mikor hazaértem, ahogy telt az idő, sajnos a korai sötétedés ennek hamar gátat szabott. Valamint a tanfolyam is egyre jobban elmélyült, a héten pedig túlestem az első vizsgámon. Talán már ennyiből is megérthetitek, hogy bizony, nehéz volt ezek és a mindennapi teendők mellett még a blogot is vinnem, hiszen bármennyire is szeretem, sajnos az időhiány mellé kedvhiány is társult olykor. Azt pedig nem szerettem volna, hogy "muszájból" írjak bejegyzéseket, így inkább afféle kis téli pihenőt tartottam. :) Ennek most vége, s habár lehet, hogy most se túl sűrűn lesznek még egy ideig bejegyzések (sajnos hamarosan itt is a következő modulzáró vizsgám), de az is biztos, hogy nem egy hét - neadjisten' két hét - telik el majd kettő között! :)

Száz szónak is egy a vége, most következzék végre az érdemi(bb) bejegyzés! Mivel vasárnap van, kézenfekvőnek éreztem egy "Vasárnapi Vágyakozás" posztot, már csak azért is, mert jelenleg nagyon, de nagyon vágyakozok ám néhány bizonyos dolog után! Ráadásul ezek a valamik még nem is szerepeltek e rovatban, amit roppant mód felháborítónak tartok magamtól - no de most kárpótoltam ezt a hiányosságot. A szóban forgó dolgok ugyanis a Yankee Candle termékei, azok közül is főleg a tartok! Bár vágyok én az üveggyertyákra is (már hogy ne vágynék), de hát egy olyan árából vagy 10 tartot is megvehetek, így lehetőségem van jóval több illatot is kipróbálni, s amúgy is: aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. :) A kedvenceim a tavaszi-nyári illatok, így mikor megláttam, hogy végre kaphatóak ilyenek is az illatgyertya.hu-n, összeírtam gyorsan egy listát. A képen láthatóak mind szerepelnek rajta, de a pénztárcám nagy bánatára, van még jó néhány, ami bár a képre nem fért fel, de a listán rajta van! :P


Ti szeretitek a Yankee Candle termékeit? Melyik a kedvenc illatotok? Nekem a Bahama Breeze, de azért akad sok riválisa! :) Hol szoktátok égetni? Nálunk most az irodában illatozik valamelyik szüntelen, jelenleg a Lemon Lavender!

4 megjegyzés:

M. írta...

Eddig egy Tartom van, azt nagyon szeretem. :)

Elíz írta...

És melyik illat az? :)

Ada írta...

A Gubger Dusk szerintem eléggé őszi illat, én ekkor égettem és nagyon jól illeszkedett az időjáráshoz. A Black Coconut-nak semmi köze a kókuszhoz, szerintem nagyon erős és férfias. A Beach Flowers van még meg, az viszont instant szerelem! Nagyon nagyon nagyon jó :)

Elíz írta...

Köszi az infókat, akkor az a kettő le is került a listámról - bár még így is maradt rajta elég! :D Ezek tetszenek még a leírások alapján: Fruit Fusion, Garden Sweet Pea, Mango Peach Salsa és a Waikiki Melon! :)

Megjegyzés küldése