Jöhet vagy mehet?

A mai bejegyzés két trendje közül az egyikről már korábban meg akartalak kérdezni Titeket, de mondván, hogy az inkább nyárra való, későbbre hagytam. Azonban ez az időjárás szinte már a nyarat idézi, így most mindjárt láthatjátok is, hogy melyikre gondoltam és kifejthetitek róla a véleményeteket! A másik viszont tökéletesen passzol a tavaszhoz - kezdem is mindjárt vele!

Gingham
A gingham minta idén már nem csak a piknikkosarakról fog visszaköszönni, hanem a legkülönbözőbb ruhadarabokról is. A kockás minta retro hangulatát hangsúlyozó romantikusabb daraboktól kezdve a decensebb, modern szabásvonalakkal rendelkező darabokig mindenfélét megtalálhatunk a boltok kínálataiban. 


Véleményem: Mehet. Tipikusan olyan ez a trend, ami képeken, illetve másokon viselve tetszik, de magamon nem tudnám elképzelni - egyelőre. Hiszen ki tudja, talán majd találok egy olyan darabot, amibe beleszeretek (és még jól is fog állni). :)

Arany és ezüst tetoválások
Ezek a fashion matrica-tetoválások valószínűleg most nyáron fognak csak igazán berobbanni. Már csak azért is, mert egyrészt télen nem lenne sok értelme egy, a képen is látható feldíszített karnak/lábnak, másrészt pedig a barnább bőrön azért jobban mutat, mint a fehéren (de nem kell aggódni a világosabb bőrűeknek sem, azon is nagyon szépen tud mutatni!).


Véleményem: Jöhet! De csak mértékkel! Ugyanis e trendnél szerintem igen vékony a határ a "még pont jól mutat" és a "már túl sok" kategóriák között. Nekem a visszafogottabb, kevésbé feltűnő tetoválások tetszenek, szerintem majd ki fogok próbálni néhány ilyet a nyáron! Kíváncsi leszek rá, hogy itthon mennyire fog elterjedni, de ha máshol nem is, fesztiválokon biztosan fel lehet majd fedezni ilyen "tetoválásokat".

Nos, jöhetnek vagy mehetnek?

3 megjegyzés:

mesy írta...

Van is egy ilyen mintás ingem, még tavaly vettem és nagyon imádom. Szerintem a kockás mindig menő, nem csak a favágóknál és a piknikkosaraknál :)
A matrica-tetkó nálam már az "én már ebből kinőttem" kategória. Egyébként nem néz ki rosszul, de én csak divatfotókon tudom elképzelni.

Smejka írta...

Az első jöhet, de a második nem. Különösebb oka nincs, egyszerűen csak nem találom szépnek. A kockás mintákat viszont imádom, van is egy csomó kockás ingem. :D

Esszti írta...

A gingham minta nekem mindig a mama kockás terítőit, a régi osztálykirándulásokat és az ovis menzát juttatja eszembe :) Ruhadarabként azt mondom,nem, de kiegészítőként szerintem jöhet. Az arany-ezüst tetoválásokról is úgy gondolom, mértékkel használva, meg persze a megfelelő alkalomra, jó kiegészítő lehet.

Megjegyzés küldése