Egészítsd ki! - Előnyári szett

Szinte hihetetlen, de tényleg itt van végre ismét a nyár, aminek én nagyon örülök, ugyanakkor kissé érthetetlenül pislogok és próbálom megfejteni, hogy megint hogyan telt el ennyi idő egy szempillantás alatt?! Tényeg azt érzem néha, hogy valaki csúf tréfát űz velem, habár ha jobban belegondolok, talán jobb is ez így, mert egy bizonyos időszakot már nagyon várok, hogy elérkezzen és az bizony még messze van. Viszont ha így telik az idő, akkor gyorsan itt lesz, szóval ez összességében pozitív, viszont jó néhány dolgot szeretnék addig is minél jobban kiélvezni...ördögi kör ez!

De térjünk is rá inkább a mai poszt lényegére. A június elseje adott volt, a blog első szava szintén, így nem volt kérdés, hogy a nyár első napjára egy outfitet kreálok a blogra. Szeretem ezeket a bejegyzéseket és örülök, amikor valaki beszáll ebbe a kis játékomba, hogy egészítsük ki együtt azt az alapot, amit összeállítok. Remélem ezúttal is tovább fogja valaki gondolni ezt az előnyári szettet, melyet csupa nyári trenddel spékeltem meg: csíkokkal, sárgával, espadrilles cipellővel, kalappal, delicate ékszerekkel. A végeredmény egy minimalista, ám maximálisan kényelmes szett lett, persze egy-két csavarral.


Ha egy hűvösebb reggelre vagy estére választanánk egy ilyen szettet, akkor egy blézert én biztosan felkapnék hozzá. Kedvemtől függően türkiz, sötétkék, fekete vagy fehér színű lenne. A tökéletes inkognitóba merülésért pedig még egy napszemüveget is feldobnék, s mivel én az aviátor típusúakat részesítem előnyben, így valószínűleg egy ilyet vennék fel hozzá, méghozzá arany színben. De ha a blézerünk fekete vagy fehér vagy azt el is hagyjuk, akkor nyugodtan lehet játszani a színekkel napszemüveg fronton. 
Mivel az idő melegedésével együtt arányosan csökken a sminkeléskor az arcomra felvitt termékek száma, így egy fényvédős BB krémen és esetleg egy mattító púderen kívül már csak a szempillaspirálig jutnék el valószínűleg. De a körmeimen legalább nyugodtan kiélhetném magam, így oda valamilyen vibráló nyári árnyalatot kennék fel (kék, zöld, korall). A hajamat is egyre többször fogom össze így a nyár felé haladva (haha, nem sokáig, ha sikerül találnom végre egy fodrászt!), de most a kalap miatt egy egyszerű, kócos, leengedett hajat viselnék csak ehhez a szetthez.

Hogy tetszik Nektek ez az összeállítás? Ti milyen frizurát/sminket/manikűrt választanátok e szett mellé?

Az "Egészítsd ki!" eddigi részei:
Csinos fekete szett
Karácsonyi buli szett
Tavaszváró szett
Tavaszi tone-in-tone szett

2 megjegyzés:

Ági írta...

Nekem egy táska is nagyon hiányzik, egy kicsi, vállon átdobós fazont választanék hozzá. :)

Elíz írta...

Ági: Csak leteszteltem, hogy figyeltek-e! :D Amúgy végig a fejemben volt, eleinte még akartam is beletenni egyet a szettbe, aztán úgy döntöttem, hogy mégsem és ezzel együtt jól el is felejtettem. :D Szóval mindenképpen köszi a hozzászólásodért! És én is egy ilyet választanék hozzá, mert most az elsődleges szempont a maximális kényelem. :)

Megjegyzés küldése