Manikűr ¤ Cukor koponya

Nem szeretném most hosszabb bevezetővel húzni az időt, mert nincs is most különösebb története ennek a manikűrnek. Egyszerűen csak már ezer éve szerettem volna cukor koponyás körmöket csinálni, valamint a sárga színre is ácsingóztam már egy ideje. Illetve egy apropója talán mégis van e lakkozásnak, mégpedig az, hogy ezzel jelentkeztem volna a Rimmel játékára, csak hát sikerült kifutnom az időből. :P De mindegy is, inkább lett ez fesztiválos, mintsem hippis, de mutatom is, hogy lássátok, miről van szó.



A recept egyszerű: először is kapott 4-4 réteget a gyűrűsujjam kivételével az összes többi ebből a sejtelmesen csillogó, pasztellesebb sárga lakkból. (Olyan cukorkás ez a lakk, nem?) A gyűrűsujjam pedig 3 réteg fehéret kapott, melyre száradás után egy pici fedőlakkal felragasztottam a gumivirágokat, melyek közepére még egy-egy pici piros kő is került. Ezután megfestettem feketével az orr helyét, a fogakat és még pár pöttyöt is kapott a koponyám, hogy ne legyen olyan kis csupasz. A többi körmömre pedig pontozó segítségével felpöttyintettem 2-2 virágot. Bár nagyon jól tudnak mutatni szerintem a túldíszített cukor koponyás körmök is, én most az egyszerűre szavaztam és a harmóniára törekedtem a halványsárga és a fehér kettősével.



Koponya ide vagy oda, nekem a szívembe lopta most magát ez a manikűr, olyan kis cuki lett szerintem (el is neveztem Juliet-nek a koponyámat). A gumivirágok miatt ugyan nem valami hosszú életű dologról van szó, mindenesetre én simán viselném mondjuk egy fesztiválon, annyit szerintem kibírna és hát elég mutatós is azért.
Egyébként máris kaptam egy aranyos kis bókot rá: egyik bátyám kérdezte, hogy ezt valami matricával csináltam vagy sablont tettem rá? :D Mondtam neki, hogy a virágok azok gumiból vannak, erre mondta, hogy azt látja, a többi részére gondolt. Jópofák, amikor azt hiszik egy ilyenre, hogy ez valami bonyolult dolog, de azért jólesett! :D

Hogy tetszik Nektek ez a manikűr? Készítettetek már hasonló, cukor koponyás körmöket?

7 megjegyzés:

Eleni írta...

Úristen de jól néz ki *-*

M. írta...

Nekem is rendkívül tetszik! :)

Franciska írta...

Nagyon szuper lett és kreatív, sajnálom, hogy kifutottál az időből, nekem is nagyon tetszik :)

mesy írta...

Jaj, nagyon tetszik :) Most engem is megihlettél, szerintem én is készítek egy koponyás manit :)

Elíz írta...

Köszönöm szépen lányok! ^^

Zsófi írta...

Baromi jó lett:)

Nóra írta...

de klassz, nagyon tetszik! :)

Megjegyzés küldése