Új blogkülső és útmutató a bloghoz

Eddig sosem változtattam nagyon látványosan a blog külsején, s talán a mostanit sem lehet annak mondani, de azért mégis más, mint amilyen eddig volt. Mindig is ez a minimalista stílus állt közel hozzám, ez vagyok én, nem tudnék másmilyen külsőt elképzelni a blognak. Éppen ezért maradtam a színeknél is, csupán az egyik fő színnek hoztam be egy újat - a piszkos rózsaszínt - ugyanis azt vettem észre, hogy manapság sok blogon előszeretettel választják ezt a színvilágot, ami a kezdetektől fogva az én blogomat is jellemezte, azaz a fehér-fekete-szürke mellé egy erőteljes pinket, fuksziát. Bár az is igaz, hogy nem tudtam teljesen elengedni, így maradt ez a szín is. 
Ami viszont látványosabbra sikerült, az maga a sablon, amibe rögtön beleszerettem, mikor megtaláltam. Nagyon nehéz olyan sablont találni, ami 1. tetszik, ugyanis nagyon "válogatós" vagyok, így nálam mindig is mumus volt egy új sablon találása, ezért sem változott túl sűrűn a blog, 2. nincs egy magyar blogon se, legalábbis eddig nem láttam sehol, remélem ez valóban így van, 3. lehet változtatni rajta dolgokat. Ez utóbbi ugyan korlátolt ez esetben is, de alapvetően az elrendezése, kinézete nagyon tetszik, főleg így, hogy a színeket megváltoztathattam. Még nincs teljesen kész, fogok rajta apróbb dolgokat változtatni, de ehhez még utána kell néznem a dolgoknak, mert nem igazán értek sajnos ehhez. (Például azt nagyon sajnálom, hogy nincs válasz lehetőség a kommenteknél, de akármennyire is próbáltam ezt megcsinálni, mindig szörnyű vége lett, pedig csak bemásoltam a sablon HTML kódjába azt, amit leírtak. Nem értem. :D) De drasztikusan már nem fog változni, szóval remélem a Ti tetszéseteket is elnyeri! :)
Most pedig jöjjön egy kis útmutató, hogy mit, merre találtok a blogon! A főoldalra, ahogy eddig is, a blog címére való kattintással juttok el - egyelőre. Alapvetően bármit is kerestek azt a jobb felső sarokban található keresőmező segítségével meg fogjátok találni! (Még gondolkodom, hogy ezt a mezőt kivegyem-e és a magyar keresőmezőt tegyem be helyette az oldalsávba.)


A bal oszlopban a bejegyzéseket találjátok, itt nagyon semmi sem változott, a szokásos módon lehet kommentelni. A képek továbbra is megnőnek, ha rájuk kattintotok!
Mielőtt a jobb oszlopra (oldalsávra) térnék, felhívnám a figyelmet a csodálatos kis fülecskékre, amik végre az én blogomon is megtalálhatók! :P Ezek egy-egy címkére irányítanak át, a jövőben bővülni fognak, jobban rendszerezni fogom őket.


Alattuk szerény személyemet láthatjátok, hogy legyen egy halvány sejtésetek hogyan is nézhetek ki a valóságban és ne csak ez a kép éljen a fejetekben. :D Reményeim szerint e képet is le fogom cserélni hamarosan. Alatta az elérhetőségeket találjátok, küldjetek bátran e-mailt (még meggondolom, hogy változtatok e címet, de ezt úgyis látni fogjátok), ill. kövessetek facebookon, Bloglovin'-on és ha akartok, Twitter-en is - bár ez utóbbin nem vagyok túl aktív, ennek az okostelefon hiánya a legfőbb oka (igen-igen, nekem egy őskori LG Shine-om van csak :D).


A "Blogarchívum" menüpont ugyanúgy működik, mint eddig is, az összes eddigi bejegyzés között könnyen tudtok így keresgélni. Alatta az "Olvasóim" pontban gyorsan és egyszerűen fel tudtok iratkozni a blogra - ha eddig még nem tettétek volna.


A "Címkék" hiánya valószínűleg már feltűnt, egyelőre csak a bejegyzések alján találhatjátok meg őket, de ha mondjuk szeretnétek elolvasni az Elie Saab-ról szóló posztomat, akkor elég annyit beírni a már említett keresőmezőbe, hogy "Elie" és már olvashatjátok is!  De persze nem fog így maradni, lesz külön a címkéknek is egy doboz, csak nagyon sokáig tart még rendszereznem a több, mint 700 címkét. :D

Azt hiszem mindent összefoglaltam, ha bármi kérdésetek van, esetleg találtok valamit, ami nem jól működik, akkor bátran írjátok meg nekem! :)

13 megjegyzés:

Ingrid írta...

Nekem nagyon tetszik, szép, letisztult <3

Nóra írta...

nagyon szép lett! :)

Dii írta...

De jó lett :) a válasz lehetőség hiánya néha tényleg kellemetlen tud lenni a kommenteknél, de aki kíváncsi a válaszra, az úgy is megtalálja :) ajj, hogy én mennyi ideig kerestem keresőt, de egyszerűen nem találtam :D úgyhogy maradtam a bloggeresnél -.-'

Netti (Szütyő blog) írta...

Dii: a bloggeres kereső nekem hónapok óta lázadozik :( Nektek nem?
Tetszik a blog külseje, szép lett, ügyes vagy :*

Dii írta...

Netti: én amikor kerestem, mindig működött :/ esetleg ha törlöd és megint hozzáadod a blogodhoz? Vagy nem a sajátodon lázadozik?

Smejka írta...

Netti: A blogger keresőmezője valamiért nálam se akar normálisan funkcionálni. :(
Tényleg nagyon szép az új külső, egyszerű és jó ránézni. :) Egy nagyon amatőr kérdésem van: hogy csinálod meg azokat az elérhetőség ikonokat? Gondolok itt a facebook-bloglovin-twitter hármasra. :)

Queen of my mistakes írta...

Olyan letisztult lett, tetszik! :)

Elíz írta...

Jajj köszönöm szépen lányok és örülök, hogy Nektek is tetszik! :) :*
Dii: igen, tulajdonképpen én is így vagyok vele, mert ha valaki visszamegy megnézni, hogy válaszoltak-e a kommentjére, akkor úgyis megtalálja, ha az lentebb is van, nem pedig az övé mögött :)
Netti: Most, hogy mondjátok, nekem is eszembe jutott, hogy nem működött a kereső, mert mikor olvastam másnál, kipróbáltam magamnál is, de aztán úgy hagytam meg el is felejtettem. No de akkor legalább jól tettem, hogy meghagytam még ezt az angolt!
Eszter: nyugi, én sem tudtam ezt sokáig, aztán egyszer fogtam magam és jól utánaolvastam :) Először katt az "Új bejegyzés létrehozása" gombra, majd szúrd be a választott ikonok képét. Majd válaszd ki az egyiket, kattints a Link-re, majd mégegyszer katt a Linkre és ekkor már be tudod illeszteni az oda való linket, azaz fb-os oldal esetében a blog fb oldalának közvetlen linkjét. Ezután ugyanezt csináld meg a többi képpel is. Ha kész vagy, válts át HTML nézetbe, jelöld ki a szöveget és katt a másolásra (avagy Ctrl+C). Ezt a posztot be is zárhatod, nem kell publikálni. Menj a blog elrendezése menühöz és a Modul hozzáadása gombbal adj hozzá egy HTML/JavaScript dobozkát, amibe aztán illeszd be a szöveget Ctrl+V-vel vagy beillesztéssel. Címet nem muszáj adni a doboznak. Ments el és kész is vagy! :)

Smejka írta...

Köszönöm a gyors választ! :)

Unknown írta...

Nagyon tuti! Tetszik a piszkos rózsaszín-fekete kombináció:)
Engem is érdekelne az Eszter kérdésére adott válasz...

Unknown írta...

Oh, már meg is jött a válasz :)

Timeinspo írta...

Szép lett nagyon. :) Hozzám is inkább ez a letisztultság áll legközelebb, bár most az ünnepekre egy kis csillogást vittem a dolgokba. :)

mesy írta...

Szép lett, letisztult :)

Megjegyzés küldése