Egészítsd ki! - Sárga és fehér szett

A sárga-mániám nem akar csillapodni, így nem tudtam megállni, hogy ne készítsek egy olyan szettet, amiben ne szerepelne valamilyen sárga ruhadarab. Mivel egy új szerelmem is lett, az ebben a posztban szereplő fehér, A-vonalú Orsay szoknya személyében, ezért biztos voltam benne, hogy ezt a darabot is viszont szeretném látni majd a szettben. S mivel szerintem ez a szoknya egy nőies, letisztult és elegáns darab, ezért a további darabok kiválasztásánál és az outfit összeállításánál is ezt a stílust tartottam szem előtt.
Ez a sárga blúz jelenleg a legelső helyet foglalja el a "leárazások alkalmával beszerezni kívánt darabok" listámon. A szoknya pedig rögtön utána következik. A blúzt a szoknyába betűrve kell elképzelni, az ujjait pedig akár fel is lehet hajtani. A kiegészítők terén eleinte gondolkoztam még királykék vagy türkiz színeken, de végül úgy döntöttem, hogy nem vonom el a figyelmet a sárga blúzról, ami intenzitásával csak úgy vonzza a tekintetet. Így tehát maradtam a fehér és egy kis ezüst mellett. Ez utóbbival eleinte volt egy kis fenntartásom, de azt kell hogy mondjam, nem csak az arany mutat jól a sárga mellett, hanem bizony az ezüst is! Nézzétek csak - és persze ne felejtsétek el megírni, hogy Ti milyen további darabokkal egészítenétek ki e szettet vagy milyen frizurát, sminket és manikűrt képzelnétek el mellé!


Ha már említettem, hogy elvetettem a további színek bevonását, akkor most pótolnám ezt a smink és a manikűr tekintetében. Én egy türkiz tusvonalas sminket viselnék ehhez a szetthez, sőt, szerintem a körmeim is ebben a színben pompáznának. Bár egy korall rúzsos és lakkos párosítás is nagyon jól mutatna hozzá szerintem! S mivel ez az outfit már erősen a nyarat idézi, ezért a hosszú hajamat vagy egy hajfánkos vagy egy szélfútta kontyban viselném.

Hogy tetszik Nektek ez az összeállítás? Ti milyen frizurát/sminket/manikűrt választanátok e szett mellé?

Az "Egészítsd ki!" eddigi részei:

2 megjegyzés:

Ági Niceties írta...

Nagyon csinos szett! :) Én egy kis kontyot készítenek hozzá, de egészen alacsonyra, közel a nyakhoz. Sminknek nagyon egyszerű, nude szemhéjfestést választanék, gyönyörű szempillákkal és enyhén csillogó ajkakkal.

djkaty írta...

Mivel van a szoknyához illő karkötőszettem, és egyébként most a körmöm is sárga, ezért ezekkel együtt viselném, a sminknél pedig szempillatöveknél sötét, amúgy egyszerű sminkre szavaznék, barátnős napra világos szájfénnyel, esti programra pedig valami ütős rúzzsal :-)

Megjegyzés küldése