Teszt ¤ Maybelline Dream Pure BB krém

Remélem mindenkinek jól telt el május elseje és a hosszú hétvége! Nekem eléggé mozgalmas volt ez a pár nap, s bizonyára feltűnt Nektek, hogy meglehetősen inaktív voltam a múlt héten - bár ez nem csak ez miatt a pár nap miatt alakult így. Egyszerűen túl sok dolog jött össze és most jön még csak a java, így a továbbiakban is valószínűleg csak ritkábban fogok jelentkezni majd új bejegyzésekkel. Nem mentegetőzni akarok, csupán megmagyarázni, miért tűntem el így szó nélkül egy hétre, illetve szintén magyarázatot adni arra, ha a jövőben esetleg ismét "eltűnnék". De azért remélem ez nem lesz gond senkinek és továbbra is szívesen kattintotok majd a blogomra! :)
Ezután a rövid bevezető után jöjjön is a lényeg. A mai posztban végre megint egy tesztet hoztam, méghozzá egy olyan termékről, amit az első használat után rögtön megszerettem!


A Maybelline Dream Pure BB krémét már tavaly is nézegettem a Glamour-napokon, de akkor végül nem vettem meg, idén viszont már nem hagyhattam ott. Egyszerűen mostanában nem érzem a szükségét annak, hogy vastag alapozóval kenjem magamat. Viszont az egységes arcbőrre már annál nagyobb szükségem van, mert bizony egy-két pattanás, egy kis pirosság vagy száraz folt előfordul olykor itt-ott. És itt jött a képbe ez a BB krém, hiszen amellett, hogy mindezekre megoldást kínál még jókat is olvastam róla és elég világosnak is tűnt.



A tubusa nekem kifejezetten tetszik, mert valóban egy tiszta, üde hatás sugárzik már róla, viszont számomra meglepően kicsi - legalábbis én keveslem ezt a 30ml-t, főleg ennyi pénzért (2.800Ft). No de ezért még nem írom le, mert ki tudja meddig lesz elég és féláron szereztem be, szóval haladok is tovább: mikor hazaértem, akkor döbbentem rá, hogy nem néztem meg a boltban, hogy biztosan érintetlen volt-e a tubus. Enyhe szívbaj kerülgetett, hiszen köztudott, hogy milyen állapotok tudnak uralkodni a drogériák polcain, de szerencsére érintetlen volt. Ezt onnan tudtam, hogy a kupak alatt egy kis matricával is le volt ragasztva a lyuk.



A kupak jól zár, a krémet pedig könnyű adagolni, egyszerre egészen keveset is ki lehet nyomni belőle. Ha marad valami a tubus száján, akkor azt könnyen le lehet törölni. Összességében nem kell túl sokat használni belőle egy-egy alkalommal, szóval tényleg remélem, hogy jól jártam és sokáig elég lesz, főleg mert a következő hatások tekintetében nálam eddig jól szerepelt ez a BB krém:


8 az 1-ben hatás:
- elfedi a hibákat
- meggátolja a további foltok, pattanások megjelenését
- olaj- és zsírmentes
- minimalizálja a tág pórusok megjelenését
- egységesíti az arcbőrt
- elrejti a pirosságot
- hidratál és simává varázsolja a bőrt
- kiegészíti a bőr tónusát

Mint már említettem, szerencsére elég világos az én bőrömhöz is ez az árnyalat, így az első felkenés után rögtön kapott tőlem egy pirospontot ez a termék. Miután pedig teljesen felkentem, máris láttam, hogy jó barátok leszünk mi ketten, mert szépen egységesítette az arcbőrömet! Innen eltűnt a kis pirosság, onnan a kis száraz folt - egyszóval egységes lett a bőröm. Nagy fedést ugyan nem produkál, de én ezt nem is szoktam elvárni egy BB krémtől. 
Olaj- és zsírmentes és ugye kifejezetten olajos, zsíros bőrre ajánlják, de! Nem mondanám, hogy az én bőröm zsíros lenne, sőt, sűrűbben szárad ki az orromnál, szám körül, szemeim környékén, mintsem hogy kifényesedjen. Ennek ellenére nekem nagyon jól bevált ez a krém; ugyan nem mattít (bár ezt amúgy sem ígéri), de nem is zsírosít, viszont kellemesen hidratál. Például most sem érzek egy kis száraz részt sem az arcomon, holott csak tegnap volt rajtam a krém és semmi mást nem is kentem rá azóta. Viszont a legjobb dolog csak most jön: nagyon hatásosan küzd a pattanások ellen! A mostani lelkiállapotom miatt lett pár igen csúnya pattanásom és több, pici pötty is, de ennek a krémnek mindössze két nap kellett ahhoz, hogy a picikét végleg, a nagyokat pedig annyira eltüntesse, hogy csak egy icipici korrektor kell már csak rájuk! 
Jelenleg úgy zajlik nálam a sminkelés, hogy felkenem ezt a krémet, korrektorral elfedem a hibákat, majd fixálom és lemattítom púderrel az egészet. Így nálam egész jól is bírja a strapát, tegnap alig fényesedett ki a nap végére, pedig nem kíméltem. Jajj és majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy 15-ös SPF-fel is rendelkezik, ami pont jól jön így tavasszal!




Összességében én egyelőre nagyon szeretem és remélem, hogy továbbra is ugyanígy fog viselkedni, mert eddig ez így nyerő nálam! Az árát ugyan még mindig sokallom, de kuponnal vagy akció keretében már megéri beszerezni, szerintem megér egy próbát, ha hasonló a bőrötök, mint az enyém.

Nektek milyen BB/CC krém vált be eddig a legjobban?

1 megjegyzés:

Anna írta...

Én nagyon szeretem. :) Októberben vettem és kb. február végéig használtam, addigra nekem nagyjából a fele fogyott el úgy, hogy kb. heti 4-5 alkalommal használtam.
Nekem a meleg időre már egy picit túl krémes, most a Dream Fresh-et használom inkább. :)

Megjegyzés küldése