Idei bikinimustrám

Meglehetősen furcsa kedvében van az időjárás, de lassan csak eljön, akarom mondani visszatér már végre az igazi nyár. De gondolkodjunk pozitívan: legalább van még időnk felkészülni a hosszú strandolásokra. :) Nekem például jól jönne egy új bikini, viszont még nem is volt időm megcsodálni élőben az idei kínálatot - de tekintve, hogy még esélyem sem volt eljutni idén a strandra, ezért ez nem is akkora baj. :) Online viszont már annál inkább nézelődtem és össze is gyűjtöttem a kedvenceimet, amelyek közül remélem sikerül majd az egyiket beszereznem! 
Mióta lemondtam arról, hogy csak Triumph kaliberű márkától érdemes bikinit vásárolni, egy új világ nyílt meg számomra, mely rengeteg színű, fazonú, mintájú, stílusú fürdőruhát rejt, méghozzá igen jutányos árakon és nem utolsósorban teljesen elfogadható minőséggel! Szinte az összes fast fashion márkánál szétnéztem, de ezúttal csak az H&M kínálatában találtam olyanokat, melyek felkeltették a figyelmemet. Mondjuk egyébként is ők azok, akik a legbőségesebb kínálattal rendelkeznek e téren (is). 
Mivel még múlt héten fent voltak a magyar oldalon is javarészt ezek a bikinik, most viszont már nem (a másik fele pedig még nem), ezért főleg az angol oldalról szedtem le az alább látható darabokat. Remélem, hogy ezeket is kapni lehet már vagy majd hamarosan az itteni boltokban!

Bikinifelsők
Azt hiszem kitalálható az alábbi képekből, hogy melyik fazont kedvelem. :) Számomra ez a legideálisabb és legkényelmesebb. Rám fér az optikai tuning, ezért elsősorban a világosabb vagy élénk színű, illetve a mintás felsőket fogom keresni.









Bikinialsók
A széles csípőm miatt már rég lemondtam az oldalt vékony madzaggal megkötős alsókról, viszont ettől még nincs miért búslakodnom! Sőt, szerintem ezerszer jobban néznek ki az alábbi, különleges megoldású alsók, mint előbb említett társaik. Bár eddig mindig teljes szetteket vettem egyszerre (és ide is sikerült néhány ilyet beválogatnom), lehet, hogy mostantól mixelni fogok, ugyanis alul a sötétebb színek előnyösek számomra.









Nem tudnék egy-egy kedvencet választani, tényleg bármelyikkel boldog lennék, mert mind másért, de ugyanannyira tetszik. :) Na jó, azért azt a tengerészes kék szettet csak kiemelném, mert nagyon tetszik a kis köteles megoldás az alsón és a vízszintes tagolás a felsőn. :P

Nektek melyik felső és alsó tetszik innen a legjobban? Ki szerzett már be új bikinit az idei nyárra? Meséljetek, Nektek hogy néz ki a kedvencetek?

5 megjegyzés:

Timi írta...

hűha nehéz választani, de felsőből a második és harmadik nagyon bejön, az alsóból pedig abszolút nyerő az első, harmadik és negyedik! :) Egyelőre még nem sikerül beszerezni az idei nyárra a tökéletes bikinit, bár megvallom őszintén, tervbe van véve a wakeboard-ozás, így most a csajos wakeboard sortokra vagyok rákattanva mintsem a bikinikre! :D

Gabica írta...

Alulról a 3. bikini felső van meg nekem és imádom! :) A H&M-ben vannak a legjobb fürdőrucik, minden évben veszek ott egyet :D

Megaera írta...

Felsők közül a legelső nagyon csinos, alsók közül pedig az a mintás nagyon tetszik :)

Unknown írta...

Nálam a tengerészkék szett nyert, egyből kiszúrtam! Persze csak virtuálisan, mert nem az én alakomhoz illenek, de szerintem nagyon jó választás lehet annak,akinek ez a fazon áll jól! :)

Elíz írta...

Mimi: Végülis e kettő nem zárja ki egymást! ;)
Gabica: Szerintem is ők azok, akik az élen járnak ebben :)
Megaera: Azok ráadásul még össze is illenek! :)
Gabriella: Én remélem, hogy találok belőle és hogy ha találok, akkor valóban úgy is áll majd rajtam, ahogy elképzeltem, mert akkor tuti megveszem! :)

Megjegyzés küldése