Manikűr ¤ Minimalista azték manikűr

Még május közepén, Reni egyik inspirációs képválogatásában láttam egy képet egy manikűrről, ami azonnal megtetszett, így le is mentettem az elkészítendő manik képei közé. Nem is csoda, hogy így tettem, hiszen egy könnyed, egyszerű azték minta köszönt vissza róla - e minta pedig még mindig a feltétel nélküli szeretetemet élvezi! Az pedig csak bónusz az egészben, hogy egy nagyon egyszerűen elkészíthető díszítésről van szó, ami ugyanakkor mutatós is, ez pedig mindenképpen a kedvenc kombinációm, ha körömfestésről van szó!


Olyan "manikűrvadászosan" készítettem el ezt a manikűrt, hiszen egy-két dolgot megváltoztattam - bár nem feltétlenül önként tettem ezt. Szomorúan tapasztaltam ugyanis, hogy nincs olyan színű körömlakkom, mint a képen látható kék gyönyörűség, ami eléggé megdöbbentő, tekintve, hogy csodásnak találom és imádom ezt a színt! Szerintem minden olyan posztnál ezeket a szavakat hagyom ott, melyben valaki egy ilyen vagy egy nagyon hasonló árnyalatú lakkot mutat be. No de legalább lett egy küldetésem, miszerint szerezzek majd be egy ilyen lakkot...:)


Tehát a színt nem igazán találtam el, ugyanis ez a kis Max Factor lakk sötétebb és zöldesebb felkenve, mint az üvegben. A másik színnel viszont ki vagyok békülve, sőt, újfent beleszerelmesedtem. A NYC Spring Tulip lakkjáról van szó, mely egyszerre korallos, barackos, neonos - igazi nyári szín! A Lovely Snow Dust lakkja természetesen szintén a szerelem kategóriába tartozik (az összes többi homoklakkommal egyetemben :P). 


E manikűr elkészítése tényleg nem egy bonyolult dolog: a lakkokat két rétegben felfestettem, majd megvártam, míg jó alaposan meg nem száradtak. Ezután díszítőszalagok segítségével felfestettem a fehér háromszögeket, majd szabad kézzel a feketéket (utólag rájöttem, hogy felesleges volt a szalaggal bíbelődni, a fehéret is nyugodtan lehet ecsettel, ugyanis a pöttyökkel simán el lehet takarni az egyenetlenségeket). Ezek után már lehet is pöttyözni, ami pár másodpercet vesz csak igénybe. A pöttyeim méretével azonban nem vagyok kibékülve, azt hittem kisebbek lesznek, lévén, hogy a 2. legkisebb pontozómmal készítettem őket, de sebaj, ebből is tanultam legalább. :)


Habár szín- és pöttyügyileg sem vagyok teljesen elégedett, azért egy manikűrnek még elmegy, úgy vélem. :) Abban viszont biztos vagyok, hogy nem ez volt az utolsó azték mintás próbálkozásom! Ahogy az első sem: az első, bonyolultabb alkotásomat ITT, a másik, e mostanihoz hasonlóan minimalista művemet pedig ITT találjátok!

Használt lakkok:
NYC In a New York Color Minute - 300 Spring Tulip
Max Factor Max Colour Effect Mini - 27 Cool Jade
Lovely Snow Dust - Nr 3 (ezüst)
Lovely Color Mania -  16 (fehér)
Lovely Color Mania - 8 (fekete)
Essence Studio Nails - Better Than Gel Nails Top Sealer

Hogy tetszik Nektek? Ti szeretitek az azték mintát? Készítettetek már ilyen manikűrt?

9 megjegyzés:

Unknown írta...

Ez nagyon jó lett! :)
Szerintem el is fogom készíteni a közeljövőben:)
norassdiaries.blogspot.hu

Franciska írta...

Nagyon szuper lett, igazi nyárias :D Szerintem teljesen jó ekkora pöttyökkel is :D

Panka írta...

nekem is nagyon tetszik:))

Miss Sziszi írta...

Nekem nagyon tetszik :) én is megfogom csinálni :) imádom azték mintát csak lista és ügyetlen vagyok a "normális" azték minta megcsinálásához :P

http://misssziszi.blogspot.hu/

pampuska írta...

A kevesebb,néha több!Itt is!Szuper! :)

Megaera írta...

Elismerésem, szuper lett! :)

Elíz írta...

Köszönöm mindenkinek! De jó, örülök, hogy tetszik Nektek :) Mindenképpen csak biztatni tudlak Titeket, hogy bátran próbáljátok meg elkészíteni, mert tényleg nagyon egyszerű! :)

Nóra írta...

szuper lett *--*

Njoythestyle írta...

Mennyire király ez a mani, nagyon-nagyon tetszik és külön örülök, hogy az egyik posztomban szembejött Veled az inspiráció! :)))
Pusza: Reni

Megjegyzés küldése