Kis dolgok - nagy örömök

Habár mostanában sikerült picit vásárolgatnom, most nem ezeket fogom megmutatni (azt hamarosan egy haul bejegyzés keretein belül teszem majd meg), hanem csupa olyan dolgokat, melyeket nyertem vagy ajándékba kaptam! Szeretek játszani, nyerni pedig még jobban és kapni is jó dolog, ahogyan adni is! :)


Ezt az órát a hot! magazin mellé kapott kuponnal lehetett kedvezményesen megvásárolni, de én csak akkor láttam meg ezt a lehetőséget, mikor már elvileg nem lehetett kapni a fehér órát. Viszont a telepátia ékes példája, hogy anyukám anélkül szerzett nekem egyet, hogy valaha említettem volna neki, úgyhogy volt nagy meglepetés és öröm! :)


Az F&F sűrűn szokott játékokat szervezni, de mivel eddig még egyszer sem nyertem, szinte már reményvesztetten regisztráltam a Carmex-szel közös játékukra. Aztán láss csodát, egyszer csak jött a levél, aminek már csak azért is nagyon örültem, mert már régóta ki szerettem volna próbálni ezt az ajakápolót, csak mindig volt másik, illetve vártam egy 50%-os akcióra, amit egyszer már elszalasztottam, de az meg csak nem akart újra jönni. :D


A Harry Potter könyveket nem lehet nem szeretni, főleg, ha úgy nőttél fel, hogy tűkön ülve vártad a következő kötet megjelenését. Én legalábbis így vagyok vele, de sejtem, hogy vagyunk ezzel még jó néhányan. :) Így pedig nem csoda, ha a HP világához kötődő mindenféle egyéb könyvet is előszeretettel szereztem be és olvastam el, de az ún. nem hivatalos könyveket is szívesen olvasgatom, mert ezekben is mindig akadnak érdekes dolgok. Ilyen ez a könyv is, melyet az egyik bátyámtól kaptam csak úgy az egyik nap. :)


Drága barátnőm, Nóri, nem egy, nem is kettő, hanem egyből három nyereményjátékkal ünnepelte a blogja 3. szülinapját, én pedig szorgosan jelentkezgettem rájuk, mert mind szuper nyereményekkel kecsegtetett! Így történt, hogy a birtokomba került ez a csodás szoknya a RoseGal kínálatából, melyet köszönök szépen ezúton is! :) Csak ajánlani tudom az oldalt, mert nagyon jó kis dolgokat lehet találni, egész jó árakon, a szállítás pedig ingyenes és az én csomagom nagyon hamar idért, pedig a lehető legalapabb szállítási mód volt kiválasztva! :)

Nektek milyen apróságok okoztak örömöt mostanában?

4 megjegyzés:

Megaera írta...

Hm, az a HP könyv érdekelne - honnan sikerült beszerezned? És ha jól vettem ki, fanfiction gyűjtemény? Vagy pontosan miről szól?

Nóra írta...

de jó, örülök hogy Fortuna jó helyre vitte ezt a kis szoknyácskát :))

Elíz írta...

Megaera: Az Alexandrában most akciós és különböző témákkal kapcsolatos (persze a HP világához kötődő) esszéket tartalmaz, mindet más-más íróktól. :) Még csak a bevezetést olvastam el, elvileg vannak komolyabb és a humor oldaláról megközelített írások is :) (Van a Dursley-séggel foglalkozó írás, vagy éppen a Hugrabug ház méltatásáról szóló, de vannak miért?-es és persze a HP világa és a vallás közti kapcsolatot kutató írások is.)
Nóri: <3 :*

Megaera írta...

Nagyon szépen köszönöm a választ, azt hiszem le is fogom vadászni ezt a könyvet :P

Megjegyzés küldése