Essence Colour&Go - 127 I love bad boys

Említettem már, hogy az Essence lakkokat imádom a legjobban. Vagyis imádtam ugye, hiszen most jöttek az újak és előbb le kell tesztelni, ki kell próbálni őket, majd csak azután véleményt formálni. Bár az új designt cukinak találom és örülök az új színeknek, azért szomorú vagyok, mert nekem tökéletesen megfeleltek az eddigi Colour&Go lakkok is. A mennyiség, az ecset, a minőség, az üvegcse, minden. No és ott az ára, mégiscsak 500 Ft. Mindezeken végül túltettem magam és vettem egyet, mert ott kacsingatott rám a polcról, de nem hiszem, hogy túl sűrűn fogok venni, egyrészt az ára miatt, másrészt mert az utóbbi időben megszaporodott a lakkjaim száma. :)
Az első új lakk, ami a kosaramban landolt, a 127-es számú, a neve pedig I love bad boys. :) Gyönyörű türkizes szín, tele pici csillámmal.


A valóságban sokkal zöldesebb, türkizesebb.

Az üveg, mint említettem már, elnyerte a tetszésemet. Továbbá a kupak teljes záródását biztosító, az üveg nyakán található két kis dudor is jó ötlet volt. Az ecset már kevésbé tetszik, jobban szerettem a régi ecsetet, de azért annyira nem rossz. 
Az állaga nem túl sűrű, egy réteg lakknál még átlátszott a köröm, kettő viszont már szépen fedett. Szerencsére ahogy ígéri, tényleg gyorsan szárad! 



Tartóssága átlagos, de alaplakk és/vagy fedőlakk biztos, hogy sokat dob rajta - én most nem használtam. 

Egy lakk után még nem lehet megmondani, hogy biztos szeretni fogom-e ezeket az új lakkokat, de a kezdés ígéretesre sikerült! Nagyon tetszik ez a kis szépség. :)

Nektek hogy tetszenek az új Colour&Go lakkok? Vettetek már? Ha igen, melyiket?


8 megjegyzés:

djkaty írta...

Pont őt vettem meg én is egy másik szépség társaságában :-)

Barta Veronika írta...

Képen jobban tetszik, mint körmön. De ugyan így vagyok a free hugs-al és a let's get lost-tal. :/

Elíz írta...

Ó és melyiket még? :) Posztot róluk!

Elíz írta...

:( Teljesen meglepődtem mikor most előbb nézegettem a lakkokat a boltban, mondom ennek a szép kéknek mi a neve, erre látom, hogy a Let's get lost az, mert ugye Nálad láttam a posztot róla és felkenve tök más :o Szerencsére ezzel meg vagyok elégedve, de remélem nem sok lesz ilyen, mint az általad teszteltek!

djkaty írta...

A Grey-t to be Here - Próbáltam magam meggyőzni, hogy á, nem is extra, de nem sikerült, odavagyok érte :-) Lesz majd poszt, de sok-sok másik is a sorára vár, a mai manikűrömet is közzéteszem, aztán holnap sztem megint átlakkozom majd. :-)

Nóra írta...

..és megvetted! :D jó helyen lesz a kicsike nálad :))

Elíz írta...

Hmm kíváncsi vagyok rá! :) Jajj én is legszívesebben váltogatnám naponta, de utálom a lemosást :D

Elíz írta...

Bizony-bizony :):) Hozzád nem költözött be egy új Essence lakk véletlenül? :D

Megjegyzés küldése