Ez most nem vált be - Essence Studio Nails Allround Talent

Tavaly nyár elején elkövettem azt a hibát, hogy utánaolvasás nélkül vásároltam egy körömerősítőt. A boltban nem tudtam elleállni a sok szép ígéretnek, ami rá volt írva a címkéjére, így meg is vettem azon nyomban.



Nézzük miket ígér: használható fedő- és alaplakként, fényes végeredményt biztosít, kitölti a barázdákat, erősít, optikailag fehérít és véd.
Vegyük szépen sorba ezeket a tulajdonságait:
- Fedőlakként: buborékosodik, már az első használatnál is. A lakkok nem lesznek tartósabbak. Megváltoztatja bizonyos lakkok színét, ugyanis alapból van egy kékes-lilás fénye. Párnahuzat és társai akkor is visszaköszönnek a manikűrünkről, ha reggel kenjük fel és egy teljes napot szárad.
- Alaplakként: buborék-pipa, színváltoztatás-pipa. Tartósabb lesz-e a lakk? Nem hiszem.
- Fényes végeredmény: fogjuk rá.
- Kitölti a barázdákat: kitölti.
- Erősít: nem jutottam el vele odáig, hogy huzamosabb ideig használjam a fentebb említett dolgok miatt. Ezért nem tudom megmondani, hogy erősít-e.
- Optikailag fehérít: ezért van kékes-lilás fénye, de nekem nem tetszik. Egy amatőr boncmester fagyhalált állapítana meg a kezeink alapján.
- Véd: a hülyeségtől, hogy többé ne vegyünk terméket anélkül, hogy utána ne olvasnánk.
Összegezve tehát maximum alaplakként el lehet használni. Feltéve, ha sokat, rendszeresen használjuk, ugyanis nagyon gyorsan besűrűsödik. Lehet, hogy még erősíteni is fogja a körmeinket. De a fent leírtak tükrében nem ajánlom senkinek sem a megvételét, nem ér meg ~900 Ft-ot. Annyiért meg ugye megkapjuk a BTGN lakkot, ami viszont kitűnő értékelést kapott mindenhol eddig. (Miért nem azt vettem meg, MIÉRT?!)
Lehet, hogy egy-két próbálkozást - mint alaplakk - megejtek még vele, de hogy soha többé nem kenem fel fedőlakként az is biztos. Most a NCY körömerősítőmet használgatom, de olyan semlegesek a tapasztalataim eddig. Ezért is kérem most a segítségeteket:

Ti milyen körömerősítőt használtok, ami tényleg bevált? Esetleg ha tudtok valamilyen kis titkos csodaszert, ami szintén segít a növekedésben, erősödésben, akkor azt is írjátok ám meg! :)

18 megjegyzés:

Unknown írta...

Nekem az Avonos körömerősítők beváltak :)

hkorinna írta...

"Egy amatőr boncmester fagyhalált állapítana meg a kezeink alapján" :DD - ezen olyan jót nevettem! Amúgy marhára rátapintottál a lényegre, én is ugyanígy jártam vele, azóta is csak ül a szekrény mélyében. Az Alverde körömápoló olaja viszont jónak tűnik, ha nem lennék mindig lusta használni. :)

Gabica írta...

"- Véd: a hülyeségtől, hogy többé ne vegyünk terméket anélkül, hogy utána ne olvasnánk. "
Én ezen nevettem nagyon! :D
Nekem a Miss Sporty ilyesmi célra való lakkjai bejöttek, egy próbát megér, bár nekem alapból nagyon erős körmeim vannak és extra gyorsan nőnek, bezzeg a hajam...na az semmit sem nő, vékony és gyengus :S

Elíz írta...

Hmm, csak azt meg rendelni kellene, no majd utánanézek, hogy mennyibe jönne ki, köszi! :)

Elíz írta...

Igen, én is mindig elfelejtem rendszeresen használni, bár most a körömágybőr ápolómat minden este felkenem, szóval jó vagyok! :D Majd a bővebb tapasztalataidat várom róla! :)

Elíz írta...

:) Ó de jó Neked! Nekem meg pont a hajammal nincs gondom :D Miss Sporty is felírva a listára, köszi! :)

Unknown írta...

Én az Astor Power 3-at használom. Tökéletesen bevált, és most le is van árazva a Rossmann üzletekben! :)

mdollasnails írta...

Most már kiabalok JAPAN MANIKŰR:-D:-D:-D

Bellala írta...

Csatlakozom Ágihoz, csináltass japán manikűrt, rendszeresen utókezelve, nekem a hosszas műkörmös évek után papírvékony lett a saját körmöm, de ez rendberakta.
Nekem is megvolt ez a lakk, és szintén nagy csalódás.. lassan szárad, alapként sem vált be (még egyenetlenebb lett rajta a lakkozásom), az optikai fehérítő hatásnak meg az (lenne) a lényege, hogy a kékes-lilás árnyalat megfelelő fényviszonyok közt világosabbnak mutatja a körmöt, de ez itt nem jött össze. Fedőként pedig egyáltalán nem lett fényes a végeredmény, még sima sem, nekem mindig érdes lett a körmöm. A száradása pedig még fél óra múlva sem volt tökéletes. Végül kiborítottam-öblítettem az üveget,és csináltam bele franken lakkot :D

mdollasnails írta...

Detto. Műköröm után ez volt a mentőövem. Ez a cucc minden pénzt meger:-)

M. írta...

jajj, aterzem a helyzeted..en is megvettem ezt anno. sajnos nekem is ezek a tapasztalataim. nagyon buborekos lett a lakk, es sajnos a lakk szine is atszinezodott.. SOHA TOBBET!!!!

Nóra írta...

"- Véd: a hülyeségtől, hogy többé ne vegyünk terméket anélkül, hogy utána ne olvasnánk." köszönöm Elízkém ma ezt a szép pillanatot :D

Elíz írta...

Köszi, megkukkantom azt is! :)

Elíz írta...

:D Egyszer voltam már japán manikűröztetni, de nem tudom lenne-e pénzem, időm járni rendszeresen. Egyébként tényleg nem lehet rá lakkozni? Azt mondta szerinte nem tapadna olyan jól, így nem is próbáltam ki.

Elíz írta...

No lehet mégis rászánom majd magam :)
Szerintem nálam is franken lakk lesz belőle! :D

Elíz írta...

Így igaz! :(

Elíz írta...

;D

Neon Rider írta...

:)) Nóri tudsz ám :D

Megjegyzés küldése