Manikűrvadász 9. forduló

Kicsit késve ugyan, de természetesen most is jelentkezek a Manikűrvadász legújabb, 9. fordulójával, amit ezúttal Manna vezényelt le és ahol most Azrailt kaptam páromul. Szánom-bánom, hogy sok jó kis blogra még most sem vagyok feliratkozva, például Azrail blogjára se voltam, pedig "ismertem" már őt, no látjátok, már csak ezért is jó dolog ez a Manikűrvadászat, mert így ezt most gyorsan orvosolni tudtam. :) 
A vadászat során több lehetséges jelöltem is akadt, végül Azrail egyik csodás kék manikűrje mellett döntöttem, melyet a horoszkópos kihívás rák jegyére készített - már megértem miért gondolják sokan, hogy a kék a kedvenc színem. :D Valóban nagyon szeretem a kéket és árnyalatait és szívem szerint én is ilyen színekben készítettem volna el, de mivel most egy egész hétig nem írtam (ezért bocsánatot is kérek, mert megint egy szó nélkül tűntem el, csak sajnos a rengeteg vizsgámat muszáj volt a vizsgaidőszak elején megcsinálnom), s így az előző bejegyzésem is egy manikűrös poszt, ami ráadásul még kék is, ezért éltem azzal a lehetőséggel, hogy nem pont az eredeti másaként készítettem el a kiszemelt manikűrt!
Az eredeti manikűr:


És az én változatom:








Egy jóval nyáriasabb színvilágra váltottam át: az alapul választott, barackos-korall színre arannyal és halvány barackkal festettem fel a vonalakat, méghozzá az új, Born Pretty Store ecseteimmel. Azt kell mondjam, tetszenek ezek az ecsetek, mert elsőre egészen vékonyak vonalakat sikerült festenem velük - persze azért még van mit gyakorolnom, Azrail csíkjai például sokkal szebbek szerintem. :) A középső ujj helyett én a gyűrűsujjamat díszítettem, s mivel nincsenek olyan kövecskéim, amilyenek az eredeti manikűrben szerepelnek, így én a jó öreg Essence-Make It Golden lakkjából halásztam ki néhány hatszögletű glittert. Egyébként mind az alaplakk, mint a halvány barack telis-tele van mikrocsillámokkal, szóval élőben még szebb, csillogósabb az összkép - amivel egyébként egészen elégedett vagyok most. :)

Használt lakkok:
Max Factor Glossfinity - 70 Cute Coral
Essence Colour&Go - 110 Modern Romance
Maybelline Colorama - 48 Honey Crystals
Essence Colour&Go - 67 Make It Golden
Essence Studio Nails Better Than Gel Nails Top Sealer

Hogy tetszik Nektek az én változatom?

Nézzétek meg a többiek prédáit is!

15 megjegyzés:

Eleni írta...

Először is köszönöm a kedves szavakat, jól esik olvasni :)
A manikűröd, meg Tejóég! Komolyan nagyon tetszik, főleg, hogy ilyen nyárias, szerintem el fogom készíteni valamelyik nap, úgyis újra itt a 30 fok :) Ha van még vizsgád további sok sikert :)

mesy írta...

Nagyon jó lett! Igazi nyári manikűr :)

Franciska írta...

Nagyon tetszik :)

Yvusss írta...

Nagyon szép lett! :)

Kata írta...

Hűű!:) Nagyon szép lett!:) Tetszik a színe!:) Remélem jól mentem a vizsgák!:)

Kata írta...

k* :)

Tóth-Somogyi Noémi írta...

Nagyon szép lett! :))

Panka írta...

nagyon szép lett, ügyes vagy:)

Megaera írta...

Nagyon szép lett, főleg ezekkel színekkel, igazán illik a nyárhoz :)

Unknown írta...

Nagyon tetszik^^

zizitim írta...

érdekes, hogy pusztán a szín megváltoztatásával mennyire megváltozik az érzés is, amit a mani közvetít... nagyon tetszik a te változatod is és az eredeti is, de valahogy mindkettő máshogyan :)
lényeg, hogy nagyon szép lett! :)

IsaBella írta...

Nagyon tetszik! Gyönyörű a színvilága.

Nóra írta...

szuper!! :)

Miss Sziszi írta...

nagyon szép lett :) ez a szín nagyon jól áll :)

djkaty írta...

Mindkettő tetszik, nem tudnék választani, legfeljebb az aktuális hangulatom alapján :-)

Megjegyzés küldése