Egy magyar márka - Dorka Petrity

Jó régen mutattam már be egy újabb magyar márkát itt a blogon, így hát mikor a múlt héten újfent belefutottam egy szépséges táskacsodába attól a tervezőtől, akiről most írni fogok, nem volt kérdés, hogy helye van neki valamilyen formában itt a blogon! Hogy ki állt a mögött a bizonyos táska mögött? Petrity Dorottya - vele ismerkedhettek meg most egy picit részletesebben!


Először tavaly nyáron találkoztam ezzel a márkával, valahol ugyanis belebotlottam a hangulatos, Karib-szigeteken készült nyári kampányképeibe (a fentebbi kép egy ezek közül). Viszont valahogy nem kerestem utána azonnal, hogy ki is állhat e márka mögött, mióta létezik, miket találhatunk még a kínálatában. Most viszont, ahogy a bevezetőben is említettem, újra találkoztam a Dorka Petrity táskákkal, melyek azonnal megfogtak, s immár bizony alaposan utánajártam a dolgoknak! 

A márkának nem csupán a névadója, hanem kitalálója, megalkotója, tervezője is maga, a közgazdász végzettségű Dorka. Pedig egykor még ő sem hitte volna, hogy a foglalkozása táskatervező és készítő lesz. Autodidakta módon sajátított el mindent, amit tudni kell ahhoz, hogy szebbnél-szebb és minőségi táskákat készíthessen, majd 2012 nyarán útjára is indította a márkát. 


Dorka szavaival élve a "bőr iránti vonzódása teszi teljessé" a márkát. A tervezőnő finomabbnál-finomabb bőröket használ és a színskálán is szívesen indul el különböző irányokba. Míg tavasszal és nyáron az élénk, vidám színek játsszák a főszerepet, addig az őszi és téli kollekciókban a natúr és a sötétebb színek dominálnak. A táskák különlegessége, hogy mindegyikhez tartozik egy bármikor lekapcsolható borítéktáska. Így nem elég, hogy két táskát kapunk egyben, hanem még lehetőségünk is van megváltoztatni a táskát, s így még inkább egyedivé tenni azt!








Ugyan természetesen a táskákra épül a márka, de a kínálatban megtalálhatók még különböző kiegészítők, úgy mint pénztárcák, karkötők, nyakláncok, fülbevalók, övek vagy kulcstartók. Továbbá lehetőség van akár a saját terveinket megvalósítani Dorkával együttműködve - hát nem szuper?! :)







Nem csoda, hogy a csak pár éve létező márka olyan hamar kivívta magának a népszerűséget, ugyanis időtálló, minőségi darabokat kínál, egyáltalán nem elrugaszkodott árakon. A táskák - és a további kiegészítők - mind követik az egyszerű, de nagyszerű elvét: egyszerűek, letisztultak, mindenhez passzolnak és közben egyediek, különlegesek. Tökéletesen kiegészítői a mai nő ruhatárának.

Ismertétek már ezt a márkát? Elnyerte a tetszéseteket? Melyik darab tetszik a legjobban?

Képek (és további információk): http://dorkapetrity.hu/home és https://www.facebook.com/dorkapetritybrand 

Az "Egy magyar márka" eddigi részei:
1. LAONI
2. Soie Essentielle
3. REKAVAGO

5 megjegyzés:

Barbara Benke írta...

Nekem nagyon tetszenének a munkái, csak sajnos a fél fizetésem 1-1 táskája :(

Bogi Vrg írta...

Nekem most érkezett meg a Petrity-táskám (itt fentebb is van kép róla, a szürke az), nagyon örülök neki. Már vagy egy éve szerettem volna tőle rendelni, de most kihasználtam a warehouse sale-t és úgy döntöttem, megajándékozom vele magamat :-)

Elíz írta...

Barbara: Igen, sajnos drágák, de szerintem nem megfizethetetlen kategória és cserébe valódi bőrt, azaz minőséget kapsz! Ráadásul vannak leárazások is, ilyenkor még jobban megéri :) Szerintem ha valaki szeretne egy ilyen drágább, neves táskát, akkor érdemes apránként félretenni rá, esetleg egyből a leárazással is kalkulálni és akkor mindjárt jobban jön ki a dolog! :)
Bogi: Ó, Te mázlista! :) Nagyon szép darab az is, nem hiába került be ide is! Akkor Te is előre gondolkodtál, így kell ezt! :)

Kisné Márti írta...

Tudnék én is válogatni...! :)

Barbara Benke írta...

Tény hogyha spórolnék akkor biztos megtudnám vásárolni. Csak mindig van valami ami miatt hozzá nyúlnék :) Mondjuk a nyaralásra gyűjtögetés az amennyit beleraktam annyi is van benne :)

Megjegyzés küldése