Tavaszi kívánságlista

Nem igazán szoktam listákat, kívánságlistákat készíteni, szerintem itt  blogon is ezidáig csak maximum kétszer fordulhatott ilyen elő. Pedig milyen jó dolog is ez! Egy ilyen lista elkészítése segít abban, hogy alaposan átgondold mire is van szükséged, vagy még pontosabban fogalmazva, mire is van valójában szükséged. :) 

Néha könnyen el lehet veszni a rengeteg trendben vagy éppen elvakíthatja az ember lányát az óriási kínálat - különösen igaz ez azokon a bizonyos kuponos napokon. Ha kész terv nélkül indulunk neki, akkor bizony könyen lehet, hogy a végén néhány olyan ruhadarab is landol majd a szatyrainkban, amit jó eséllyel alig vagy neadjisten sohasem fogunk hordani. Ellenben ha van egy listánk, amelyet alaposan átgondolva állítottunk össze, akkor máris sokkal könnyebb dolgunk lesz! 

Én is ezt tettem most, hogy nyakunkon a Glamour-napok, illetve amúgy is tervezek már előtte is vásárolgatni, mivel a tavasz beköszöntével rájöttem, hgy bizony jó néhány dologra szükségem van. Így hát sok-sok oldal átböngészése után összeállítottam egy listát, melyen minden olyan főbb ruházati és szépségápolási termék szerepel, melyeket egyrészt a kuponos akció keretein belül, másrészt a tavaszra készülve tervezek beszerezni! Az alábbi képen láthatjátok ezeket, a kép alatt pedig kicsit bővebben is kifejtem, hogy mi, miért került fel a tavaszi kívánságlistámra!

Katt a képre a nagyobb méretért!

Ballonkabát (Zara): Mindenképpen szükségem van már egy új ballonkabátra, melyet valamilyen világos, semleges színben szeretnék beszerezni. Egy kőszínű vagy halványbézs árnyalat lenne a szívem csücske, de nem is olyan könnyű ám ilyet találni normális áron. Bár a képen látható nagyon szép, de először a Stradivarius és a Bershka boltjaiban fogom megnézni a kiszemelt darabokat.
Napszemüveg (H&M): Az aviator típus nagy szerelmem, szeretnék a meglévő ezüstöm mellé egy arany darabot is.
Rúzsceruza (Catrice): Ugyan a Rossmann-os kupont elsősorban korrektorra szeretném elhasználni, de ki tudja, talán vándorol majd hozzám még egy kuponfüzet, mert ez a barackos rúzscerura nagyon szép!
Púder (Maybelline): Minden sminktermékem egyszerre lépett a végstádiumba, így a púderemnek is ideje lesz megtalálnom az utódját. Bár szeretem a mostani, NYC púderemet, de lehet, hogy ezúttal egy másikat fogok megvenni - mondjuk ezt a Maybelline darabot, amiről jókat olvastam.
Leopárd mintás cipő (Mango): Egy hasonló, egyszerű cipőt szeretnék mindenképpen, ami a lazább szettekhez illene. Örülnék egy ilyen mintás slip-on cipőnek is, de egy fűző már nem oszt, nem szoroz - csak lenne itt egy Mango..:)
Sál (Bijou Brigitte): Egy finom, selymes sál jól passzolna sok ruhadarabomhoz, így egy ilyenre is vadászni fogok majd.
Fehér blézer (F&F): Tulajdonképpen a legjobb az lenne, ha minden létező színben lenne egy tökéletes szabású blézerem, de egyelőre beérném egy ilyen szépséges fehérrel is!
Világos farmer (F&F): Régóta szeretnék egy világos farmert, de soha nem találtam még olyat, aminek a színe és a szabása is jó, illetve van megfelelő méretben és nincs koptatva. Remélem a képen látható a valóságban is így néz ki.
Farmer (F&F): Egy új, sima farmer is kell, amit meglepő módon szintén nem könnyű találni - legalábbis nekem nem az. Pedig nincsenek nagy igényeim, csak amiket az előbb is felsoroltam.
Futónadrág (H&M): Jó régen találkoztam már Mozgás úrral, így a legközelebbi alkalomkor, mikor találkozunk, szeretnék majd csinosan elébe járulni. Ehhez pedig mindenképpen szükségem van egy ilyen leggings-re is.
Öntapadó melltartó (H&M): Az ilyen - általam csak cuppanósnak nevezett - melltartó nagy segítség lehet azoknak, akik egy hátkivágásos ruhához szeretnénk azért még melltartót is felvenni, ugyanakkor azt nem szeretnék közszemlére tenni.
Gyöngyös nyaklánc (Ebay): A gyöngyök csillaga még nem áldozott le! A szolidabb, csupán egy-egy gyöngyöt tartalmazó ékszerektől kezdve a statement darabokig mindenfélét lehet találni. Nekem ez utóbbi tetszik nagyon!
Pasztell táska (Orsay): Nagyon szeretnék egy (csak egyet, persze, haha) pasztelles, tavaszi színben pompázó táskát! Mondjuk ezt a gyönyörű halványkék darabot - egyszerűen imádom!
Nude cipő (Cipőfalva): Kell egy nude cipő, mert a tavaszi ruhatáramhoz nagyszerűen illene. És egy oxford cipőt is szeretnék. A képen látható nude is, oxford cipő is. Már csak a dilemma marad, hogy netről merjek-e rendelni, de elvileg visszaveszik, ha nem jó, szóval azt hiszem meg lesz ez rendelve, ha nem találok máshol hasonlót.
BB krém (Maybelline): Ugyanilyenem van, de mint említettem már, erősen kifogyóban van ez a sminktermékem is. Meglehetősen elégedett vagyok vele, de azért még szét fogok nézni, hogy milyen lehetőségeim vannak, viszont ha tanácstalan maradok vagy nem találok más, ígéretes darabot, akkor mindenképpen ez fog majd ismételten a kosaramban landolni.
Szempilla göndörítő (H&M): A pilláimat éppen táplálom a Realash-el, hogy szép hosszúra nőjenek, illő lenne hát, ha az íveltségükre is rásegítenék majd. Egy ilyen arany színű szempilla göndőrítő pedig biztosan még jobb hatással lenne rájuk, mint egy sima darab. :P
Kimonó (Rose&Pose): Egy virágmintás vagy egy madarakkal tarkított, lenge kimonót nagyon szeretnék már tavaly nyár óta, de úgy érzem idén sikerrel fogok járni, mert ha nem találok, akkor...de erről majd később. ;)
Leopárd mintás sportcipő (F&F): Fel se tűnt eddig, hogy két leopárd mintás darab szerepel a listámon, ráadásul mindkettő cipő. De mindegy is, mert a lényeg, hogy akárcsak a másik, ez is nagyon szép, de ami még fontosabb: ez illene a sportmelltartómhoz! :D Na jó, a legfontosabb, hogy végre legyen egy normális cipőm, amiben tudnék futni, sportolni.
Korrektor (Catrice): Mindenki nagy kedvence ez a kis tégelyes csoda, nekem is. Mivel leértem az aljára, ezért kénytelen leszek betárazni belőle - szerencsére ehhez elég mindössze egy darabot vennem, mert nagyon sokáig elég!
Alapozóecset (H&M): A BB krémemmel, a korrektorommal és púderemmel egyetemben az alapozóecsetem is megadta magát. Nagyon szeretnék egy ilyen tömött fejű, lapos tetejű darabot, de persze az itteni H&M-ben egy deka alapozóecset sincs, pedig a kínálatukban három is van, amiből kettő ilyen típusú. :(

Ennyi lenne az én listám, hát, nem mondom, jó hosszúra sikeredett! :D Nektek vannak listáitok? Mik szerepelnek rajtuk?

6 megjegyzés:

Ági írta...

Az enyém is hasonlón terjedelmű. :-D Cipőre és táskákra(kicsire és közepesre) mindenképpen szükségem van. Ruhák tekintetében most óvatos vagyok, mert remlélhetőleg nem sokáig lennének jók. ;-) Kinéztem az Orsay-ben egy szuper csini ruhát, a Deichmannban egy cipőt és a H&M-ben egy blézert. :-D Nálam is folyamtban van egy következő kívánságlistás bejegyzés, mert tényleg nagyon hasznos tud lenni.

Ági írta...

Az enyém is hasonlón terjedelmű. :-D Cipőre és táskákra(kicsire és közepesre) mindenképpen szükségem van. Ruhák tekintetében most óvatos vagyok, mert remlélhetőleg nem sokáig lennének jók. ;-) Kinéztem az Orsay-ben egy szuper csini ruhát, a Deichmannban egy cipőt és a H&M-ben egy blézert. :-D Nálam is folyamtban van egy következő kívánságlistás bejegyzés, mert tényleg nagyon hasznos tud lenni.

Dii írta...

A H&M ecsetével még én sem találkoztam, pedig anno nekem is szerepelt a listámon :( Világos farmer ügyben a H&M-et is ajánlanám, ott is vannak olcsóbb darabok és én imádom az egy éve vásárolt 3500ft-os farmeremet :3 A gyöngyös nyaklánccal pedig beleültetted a bogarat a fülembe, habár eddig eszembe se jutott, most elképzeltem egy blúzzal és a fekete blézeremmel *-* Linket esetleg kérhetnék hozzá? :)

Anna írta...

Én is azt a blézert néztem ki az F&F-től. :P A Catrice korrektort imádom, most vettem újra, az előzőt 2 év alatt fogyasztottam el, pedig nyúztam rendesen. :D
A H&M ecsetet én megtapiztam már, nekem picit durva volt. Az Ebelinnek van hasonló ecsete most a DM-ben, illetve a Müllerben is elég sok alapozóecset van, amik nagyon jónak tűnnek. :)
Az öntapadós melltartó szuper, de nagyon jók azok is, amiknek variálható a pántjuk. :) A Maybelline BB-t én imádom, bár nekem inkább ősz-tél szezonban jött be, tavaszra nyárra a Dream Fresh nekem kellemesebb viselet. :)

Mindig megállapítom egyébként, hogy nagyon hasonló az ízlésünk-gondolkodásunk a ruhák terén. :D Szuper bejegyzés volt, lehetne több ilyen a blogon! :P

Elíz írta...

Ági: Akkor megnyugodtam! :D Óó lehet tudni, hogy miért? :) Bár sejtem :) Egyébként lenge, tavaszi felsők még szerepelnek nálam is a tervben, de hát ha azokat is elkezdem összegyűjteni, akkor még pár ilyen kép kijött volna belőlük! :D Akkor várom a Te listás bejegyzésedet is!
Dii: Igen, láttam azt is, mindenképpen megnézem majd, köszi! :) Ne is mondd, szerintem is szuperül feldobna egy olyan szettet! Sajnos Ebay átka, hogy nyomtalanul el tud tűnni máról-holnapra a kinézett cucc, de itt egy nagyon hasonló: http://www.ebay.com/itm/Fashion-Gold-Chain-Faux-Pearl-Beads-Chunky-Cluster-Choker-Statement-Bib-Necklace-/181423237001?pt=LH_DefaultDomain_3&var=480397393327&hash=item2a3daae789
Én "fashion pearl necklace" címszavak alatt kerestem rá, talán volt, hogy a "statement" szócskát is beleírtam, de egyébként nem csak ott, hanem más külföldi oldalakon is lehet találni, csak nyilván Ebay olcsóbb. :)
Anna: Én is jó sűrűn használtam/használom, plusz néha letöröltem a tetejét a szöszök miatt, de még így is van azért benne anyag, pedig mióta használom már! :O Hmm ezt jó tudni az ecsetről, akkor talán nem fáj úgy a szívem..bár még van 2 másik alapozóecsetük, szóval akkor most azok után vágyakozok! :D Én úgy olvastam, hogy az Ebelin nem hozta be hozzánk ezt a fajta ecsetét, de akkor megnézem majd azért megint a DM-ben, hátha! Müller sajnos nincs a közelemben :(
Azt hiszem a Fresh mintha sötétebb lett volna, mint a Pure, de akkor mindenképpen megnézem majd most is, úgyis át akarom nézni a kínálatot BB krém/alapozó fronton, elsősorban a tökéletes szín után kutatva. :)
Igen, ez már nekem is feltűnt! :) És köszönöm szépen! Akkor nem foglak Titeket kímélni máskor sem, ha például összeáll egy újabb listám! :P

Elíz írta...

Dii: Megtaláltam a nyakláncot - csak hogy egy másik oldalon! Valószínűleg azért is tűnt el ezzel a képpel az Ebay-ről, mert "lopták" a képét, a képen szereplő ugyanis innen szerezhető be: http://www.debenhams.com/webapp/wcs/stores/servlet/prod_10701_10001_37484+JCNW030250_-1
Viszont ki van fogyva és nem is a legolcsóbb, de találtam még jobban hasonlítót Ebay-en itt: http://www.ebay.com/itm/Fashion-Jewelry-Chain-Resin-Pearl-Cluster-Chunky-Choker-Statement-Bib-Necklace-/350951687901
és itt: http://www.ebay.com/itm/Fashion-Gold-Chain-White-Faux-Pearl-Cluster-Chunky-Choker-Bib-Statement-Necklace-/370970712214

Megjegyzés küldése