DIY Matróz karkötő

Ezer meg egy éve nem volt már kreatívkodós poszt! Ráadásul ilyen meg pláne nem volt, most ugyanis lépésről lépésre bemutatom, hogyan készítettem el a matrózos karkötőmet!
Nagyon egyszerű az elkészítése és a kellékeket is könnyedén beszerezhetjük egy rövidáru- és egy hobbiboltból minimális összegekért cserébe. Nézzük is, mire lesz szükségünk:


Kellékek a karkötőhöz:
- kb. 2 méteres csavart szatén fonal
- 2 db 1,6 cm-es szalagvég
-1 db delfinkapocs
- láncdarab
Eszközök az elkészítéséhez:
- fogó
- olló
- cellux
- pillanatragasztó

Lépésről-lépésre:
Először félbevágtam a fonalat, majd a két részt három-három egyenlő darabra vágtam. Ehhez a karkötőhöz azonban csak 4 részt használtam, mivel ebbe a szalagvégbe nem fér bele 4-nél több fonalvég. Így kettő kimaradt, ami úgy fél métert ad ki, tehát elég ennyivel kevesebbet venni.
Ezután a két-két darabból megalkottam magát a karkötőt, a csomós díszt.



A csomó mellett celluxszal összeragasztottam a 4-4 fonalvéget, majd pillanatragasztóval bekentem a végeket. Ez azért fontos, mert így nem fognak szétjönni, elmozogni, könnyebb lesz majd beilleszteni a szalagvégekbe a fonalakat.



Mikor megszáradt a ragasztó, levágtam a felesleges részeket.


Ezután a szalagvégek következtek, melyeket először is kitágítottam a fogóval. Miután belehelyeztem a fonalakat, leszedtem a celluxszokat és csak ezután szorítottam jó alaposan össze a fogóval a végeket.



Utolsó lépésként a kapcsot és a láncdarabot is a helyére illesztettem, ehhez a pici gyűrűket egy ollóval nyitottam szét és zártam össze.


És kész is! :) Csinálhatjuk úgy is, hogy szorosabbra húzzuk a csomót, nekem most így tetszett, de megcsinálom szerintem majd 6 darab fonalból is, ahol viszont szorosabbra húzva néz ki jól. Viszont szerintem így is nagyon aranyos kis darab lett!



Mivel vannak még kellékeim és elképzeléseim is, így biztosan hozok még ilyen posztot a közeljövőben!

Hogy tetszik Nektek? Csináltatok már hasonlót?

41 megjegyzés:

Csipkelány írta...

nagyon jó lett! :)

Dii írta...

Nagyon tetszik és imádom ezt a kék árnyalatot *.*

Réka írta...

uhh nagyon csini, ötletes :)

mia írta...

nagyon tetszik, amint találok ilyen fonalat, megcsinálom! :D

E73 bioarcapolas blog írta...


Szuper lett, nagyon tetszik, ügyes vagy :)

Panka írta...

nagyon jó lett, rengeteg ilyen karkötőt láttam ebayen is..:))

Elíz írta...

Köszönöm szépen, aranyosak vagytok!! :) Örülök ha tetszik!

Elíz írta...

Rövidáru boltban biztosan találsz majd! :) De hobbiboltban is láttam már!

phoenix írta...

Nagyon mutatós :)

Réku írta...

Nagyon jól néz ki! :)

mrs__kovacs írta...

Annyira tetszik, tök jó :]

PAncsi írta...

Nagyon tetszik, igazán jó lett! :-)

Névtelen írta...

Hű de jól néz ki! Én magamnak nem hiszem ilyen szépen megtudnám csinálni :$$$
Gyönyörű! :)

Gabica írta...

Nagyon jól néz ki! Még matrózosabb lenne, ha fehér és kék fonalakból állna össze :)

Nóra írta...

de jó lett! :)

djkaty írta...

Tényleg szuper lett, majd a hatosat is mutasd meg, kérlek :-)

bettynova írta...

szuper, jó ötlet és még jobb megvalósítás

Katie írta...

Nagyon ügyes vagy, tök jó lett ez a karkötő! Még-még ilyet! :)

Zitu írta...

Nagyon jó lett, megcsinálom én is!:)

Aviana Rahl írta...

nagyon ügyes vagy :)

Yvusss írta...

De jóó : )
Nagyon tetszik, ügyi vagy! : )

Thimmyke írta...

Hát ez nagyon jó lett! =) Szemeztem már ilyen karkötőkkel, de még nem jutottam el a megvalósításig.
Én most póló anyagból készült fonott nyakláncot készülök alkotni. =)

Thimmyke írta...

A megmaradt anyaból, akár egy ilyen fülit is készíthetsz. =) Bár lehet fél méter nem elég hozzá...
http://www.meska.hu/img/product/normal/e/s/eszterlancok_product_54180_120428094647_2.jpg

Ilus írta...

Ezt szerintem bármelyik ékszertervező megirigyelné, annyira klassz! :) Egyedi darab, nagyon ügyes vagy! :)

Ha lehetne ilyet bizsuban kapni, tuti a legkelendőbb termék lenne! :)

Elíz írta...

Köszi! Pedig nem olyan bonyolult ám! :)

Elíz írta...

Köszi! A 6 sorosat olyanra tervezem! :)

Elíz írta...

Köszi, tervezem, hogy megmutatom azt is! :)

Elíz írta...

Köszönöm szépen!! :$ :)

Elíz írta...

Hmm szerintem elég lenne! Bár most mást tervezek a maradékból, de majd még meglátom mi lesz belőle! :)

Elíz írta...

De aranyos vagy, köszönöm! :)

Elíz írta...

Lesz még hasonló poszt! :)

hkorinna írta...

Iszonyúan tetszik, nagyon jó lett, gratulálok hozzá! :) Pont egy ilyen darabba szerelmesedtem bele talán a SIX-ben, de a közel 3000.- Ft-os árat sokalltam érte, köszi a tippet!

Névtelen írta...

tetszik! ötletes!

Barta Veronika írta...

Nagyon klassz lett. :)

Elíz írta...

Köszönöm! :$ Ó, örülök, hogy "segíthettem"! :)

Elíz írta...

Köszönöm szépen :)

Thimmyke írta...

Már el is készítettem póló anyagból ezt a mintájú a karkötőt. <3 Annyira jó. =) Szerintem ilyen zsinórból is el fogom annyira megtetszett. =)

Elíz írta...

:) De jó, ennek örülök! Egy képet szívesen megnéznék majd róla! :)

Thimmyke írta...

Készül is. :D Már majdnem kész, csak nincs széles szalagvégem, azt még venni kell hozzá. =) Aztán majd mutatok róla képet a blogon úgyis. =)

Elíz írta...

Okés, kíváncsian várom! :)

Unknown írta...

Ez de jópofa, tetszik.:)

Megjegyzés küldése